Bram Stoker – Drakula

„Szíves, szerető gondoskodását máris ismeri, később megérti majd azt is, miért szerette anyját néhány férfi annyira, hogy sokat mert tenni az ő üdvéért.” Tar Ferencz fordításában

„Jóságát, szerető gondoskodását már ismeri, és később azt is meg fogja érteni, miért szerették annyira bizonyos férfiak, hogy mindent kockára tettek érte.” Sóvágó Katalin fordításában

„Akkor döbbentem rá, hogy kívül állok az ostya körén.” Bartos Tibor fordításában

A mű, ami megalkotta A vámpír alakját és a hiedelem világából beemelte az irodalmiba, mára kicsit megkopott. Bram Stoker 1897-as regénye mégis remek alapot szolgál, az újból virágzó misztikus regényeknek. Ez kötelezővé teszi azok számára, akik kicsit jobban elmélyednének a témában. 

Azért vettem elő én is, mert úgy érzem, ha már vonz a szórakoztató irodalom ezen ága, akkor illetlenség lenne elmenni mellette. Kicsit furcsának találom, hogy nálunk nem szerepel a kötelezők között, persze megértem, hogy a Frankeinsteinbe ültetett „magvas” gondolatok előbbre valóbbak. Persze kicsit korábbi, mint Drakula és Dr. Jekyll története, de mégis érdekes lenne megvizsgálni, hogy milyen párhuzam állítható a jelen és az akkori viszonyok között. Valószínűleg a városiasodás és a modern technika még most is ugyanazokat a félelmeket gerjeszti az emberben, mint az ipari forradalom. Mielőtt elkapatnám magam és belemelegednék az egyik kedvenc témám fejtegetésébe, visszatérek és megígérem, nem érek el az ezotériával kapcsolatos gondolatokig.

A Drakula surprise, surprise levélregény. Azonban, szerencsére többkezes, hogy élvezhető legyen. A különböző szereplők tollából származó naplóbejegyzésekkel, levelekkel kedvez nekünk Stoker. A különböző nézőpontok plusz tudáshoz juttatnak, így többször már egy lépéssel előrébb lehetünk. Mindemellett újságkivágások, fonográf felvételek, hajónapló részletek, gyorsírásos naplóbejegyzések kerülnek a Drakula mappába, ami végül szépen, legépelve örökíti meg a szörny legyőzését. Ahhoz azonban, hogy teljes legyen a történet, a megfelelő kiadást kell olvasnunk. A helyzet ugyanis roppant dühítő.

Bartos Tibor 1985-ös fordítása annyira eltér az eredeti műtől, hogy az felháborító. Leginkább az, hogy ezt sehol sem kell feltüntetni. Plusz, még a borítóra (előre és hátulra) is képesek voltak kiírni (Ulpius-ház), hogy „Bram Stoker Az eredeti Drakula történet!”. Jó persze betűtípus, szerkesztés függő, na de akkor is sokat elmond, hogy így 289 oldalas a könyv, Tar Ferencz fordításában, 424!!! oldal. (Sóvágó Katalin fordítását csak azért nem tudtam példaként felhozni mennyiség tekintetében, mert egy nagy alakú kiadásban van meg tőle a Drakula. Azonban ő is hű az eredeti szöveghez.) Talán érezhető, hogy kimaradt pár rész. Csak egy kicsi innen, kicsi onnan. Akkor még nem említettem azokat a részeket, amik tartalmilag, igaz nem térnek el, de súrolják a határt. Ha jól tudom, a fordítást öt kiadó használta fel…

Azt természetesen megértem, hogy ez a fordítás valamiért ilyen formán született meg. Ezt nem kenném Bartos Tiborra, gondolom (remélem) akkor nyomós oka volt erre. Azt azonban senki sem tudja nekem megmagyarázni, hogy a kiadók miért vették át ennyiszer, használták fel újból és újból és újból. Hogy lehet az, hogy ennyire nem tisztelik az irodalmat. Tar Ferencz fordítása 1925-ben született meg, ezért nyelvezetét kissé elavultnak tartják. Nekem tökéletesen passzolt a műhöz, de kinek a pap. A friss fordítást pedig Sóvágó Katalinnak köszönhetjük. Segítségével remélhetőleg így megszűnik a  megcsonkított könyv terjedése.

A kimaradt részekről. Miután összevetettem a könyveket, senkit sem szeretnék untatni a részletekkel. Csak a legfontosabb különbségekről írok, ami érthetővé teszi, hogy miért nem szabad Bartos Tibor-féle változatot olvasni. Nem fokozom a dolgot, a leglényegesebbel kezdem: más a befejezés. Merthogy az eredeti könyvhöz képest itt kimarad a végszó és hát Drakula meghal, csak olyan sok az eltérés azon a két oldalon, hogy mondhatom máshogy. Emellett még egy nagyon fontos elem is kimaradt, ami két részre osztja a könyvet. Dr. Steward beszámolója Lucy haláláról úgy végződik, hogy: Vége. Persze, már ahol úgy végződik… A számtalan egyéb kihagyás is természetesen dühítő és fontos, hiszen úgy állna össze egy egésszé, alkotna egy egységet és ismerhetnénk meg a szereplőket, az eseményeket olyan mélységig, ahogy azt Stoker jónak látta. Egyes újságkivágások, naplóbejegyzések, levelek hiányában megtörik a történet íve és ez kifejezetten bántó. Ahogy a tartalmilag ugyan egyező részek áradata is az.

Lakner Artúr – Édes mostoha

Ajándék könyv kicsiknek

Amikor az egyik barátom megkérdezte, hogy mi az a könyv a kezemben, és a válaszom az Édes mostoha volt egy erős fintorral reagált. Ugyanis gyerekként utálta. Hát, igen. Sajnos már most el kell mondanom, hogy nem szívesen ajánlanám ezt a könyvet kicsiknek.

Az előző kijelentésemen biztos volt, aki felszisszent, hiszen ez egy klasszikus! Klasszikus ide vagy oda, nekem valahogy nem szimpatikus az egész. Persze, a gyerekeknek meg kell ismerni a halált, az elengedést is, de szerintem nem így. Erzsike depressziója és szökése nem nagyon állít jó példát. Elrohan, majd nem szépen leültetik és megkérdezik, mi a baj, majd elmagyarázzák neki a helyzetet. Ami amúgy is abszurd, mert apuka nagyon szerette anyukát. Bár most, hogy rávilágított az orvos bácsi, már eleget gyászolt és a régi nagy szerelme is a városban van, miért ne vehetné el?! Tudom, hogy más kor, de engem zavar. Bár abban biztos vagyok, hogy legalább ez mesésebbé teszi egy gyerek számára. Így, kevésbé bántó az egész.

Végül a pozitívumok: Az alapgondolat, a szeretet mindent legyőző erejéről szól. Talán pont ez teszi időtlenné. A remek humorral megírt könyv, szórakoztató. Rövid, számozott fejezetek osztják a kicsik számára is emészthető hosszúságúra. Ez megnyugtató, még ha 148 oldalnyi, A4-es lapokból álló könyv ijesztő is elsőre. Rónay Emy rajzai pedig nagyon kedvesek.

2 in 1

Két történet egy könyvben. A Carmillát akartam megvenni és csak ilyen kiadást találtam. Egy kis alakú, 200 oldalas könyvet, ami csak 1000 forint. Persze szegény elég csúnya, de hát ez van. Carmilla pedig azért érdekelt, mert láttam egy filmet, amiben megemlítették. A The moth diaries egyfajta modern feldolgozása a műnek, vagy legalábbis egy nagy adagot merít belőle.

J. Sh. Le Fanu – Carmilla

„Sokáig tartott, amíg a nemrég lezajlott események tette rémület lecsillapodott bennem; és Carmilla képe a mai napig is vissza-visszatér emlékezetemben, váltakozva, egyszer a játékos, bágyadt, gyönyörű lány és egyszer a vonagló démon, akit a romos templomban láttam; és gyakran tér vissza olyankor, amikor álmodozni kezdek, azt képzelve, hogy az öltözőszoba ajtajánál Carmilla könnyű lépteit hallom.”

A könyv előtt nem hallottam Joseph Thomas Sheridan Le Fanuról. Ami elég nagy gond, mert a 19. század vezető misztikus írója volt. Dublinban született és tanult, műveinek számtalan feldolgozása készült. Hozzá kötnek egy bizonyos írói fordulatot, amit több művében is használt. Eszerint az eseményeknek két féle magyarázata is lehet, egy természetfeletti és egy, földhözragadtabb. A Carmillában is tetten érhető ez a gondolat. 

A Carmilla egy korabeli, kissé erotikus töltetű misztikus regény, ami egy fiatal lány megkísértéséről szól. Az áldozat, Laura, tizenkilenc éves, Ausztriában, Stájerországban a semmi közepén él egy kastélyban. Egyik este egy kocsi borult fel a közeli úton. Az egyik utast, Carmillát vendégül látják, mert a baleset eléggé megviselte. A két lány jó barátnő lesz, és egyre szaporodnak a fura történések. Carmillának tűhegyes foga van, délutánig alszik, és kiköpött mása mosolyog vissza egy 1698as festményről. Néha kedves barátnőjéhez bújik, simogatja, és remegve szerelmet vall. Ezeket az eseteket nemes egyszerűséggel rohamként tartják számon.

Gondolom a kor miatt, senkit sem fog meglepni, ha hozzáteszem, hogy levélregény. Bár nem abban a klasszikus értelemben, mert a fejezetek nem úgy épülnek fel, mint egy-egy levél, hanem külön címmel vannak ellátva. A történetet azonban a kastély fiatal úrnője meséli el egy új barátjának. A hasonló írásokhoz képest egész lendületes a könyv. Az elbeszélő személye nem változik, de több történetet is megismerhetünk, végül felfedik a vámpírnő titkát.

E.T.A. Hoffmann – Denner Ignác

„Most András csöndes, derült öregséget élvezett, amelyet semmiféle ellenséges hatalom nem tudott szétrombolni.”

Most pedig pár szó, az „ajándék plusz egy könyvről”. Hoffmann neve fájdalmasan összeolvadt Az arany virágcseréppel. Milyen kár. Nekem állandóan az jutott róla eszembe, hogy palotaforradalom tört ki nálunk gimiben, mert sokakat felidegesített az érthetetlen, zavaros, de leginkább hülyének aposztrofált történet. Majd az irodalom tanárnőnk csak fokozta a hangulatot azzal, hogy nem segített az értelmezésben, hanem közölte a fiúkkal, hogy nem lehet megmagyarázni egyik művet sem, azt mindenkinek magának kell értenie. Micsoda fellengzős szavak. Lényegtelen, csak oda akartam kilyukadni, hogy bármi mást olvastam tőle, az élvezhető és jó volt. Ahogy a Denner Ignác is.

Egy grófság megbecsült vadásza András, aki már a történet elején bátorságáról és hűségéről tesz tanúbizonyságot. A gróffal Olaszországba tett utazása alkalmával megmentette sanyarú sorsú csodaszép lányt, Gioiginát és feleségül vette. Közös életük azonban nem alakul túl jól, nyomorognak és a lány kezdi elhagyni magát. Ekkor érkezik a kísértés, Denner Ignác, kereskedő személyében. A férfi szállást kér, és hatalmas vagyont ad cserébe, aminek feltétele három egyszerű kérés teljesítése.

A történet tele van mesei elemekkel, számokkal, többször megjelenik a 3-as, 9-es. A természet rájátszik a hangulatra. A főgonosz pedig egy igazi elvetemült, ördöggel cimboráló alkimista. Ez a korszak annyira vicces. Mármint erre az alkimistás történetre gondolok. Férfiboszorkányok hada, hatalmas lepelbe burkolózva és mindenféle löttyöket keverve cimborálnak az ördöggel. Hoffmann eléri, hogy igazán szánjuk Andrást és rávilágít arra, hogy fele olyan jó emberek sem vagyunk, mint a főszereplő. Ez nem túl kedves tőle. Amúgy is mire megy jószívűségével a vadász? Én inkább szeretném azt hinni, hogy ez egészséges életösztön a részemről, nem gonoszság. Bár mondjuk az tiszta sor, hogy nem is érzek semmit keresztényi kötelességemnek. A gonosz karmaiból pedig nincs menekvés, ha valaki nem rendes hívő. A rendetlenek mind Denner Ignác áldozatai lesznek.

Stephenie Meyer – A burok

Mi lehet a Twilighton túl? 

 „-A legfurcsább- helyeselt.”

Hosszan szemeztem a könyvvel, mielőtt rászántam magam. Éppen annyira érdekelt, mint amennyire féltem tőle. Stephenie Meyer miatt. Nem kezdenék fejtegetésbe a vámpíros sorozat kapcsán, nehogy egy lófej köszönjön vissza reggel. Az Agave viszont csak kiadta valamiért ezt a könyvét. Amíg a Könyvmolyképzőnél el tudnám képzelni, hogy csak azért hozzák ki, mert az olvasótáboruk úgyis megveszi színvonaltól függetlenül, az Agave más tészta. Végül a kíváncsiságom győzött és azt kell mondanom, hogy ezt nem szabad kihagyni!

Elkezdtem olvasni és az előítéletek huss, elszálltak. A könyv döbbenetesen jó és kevésbé tinis romantikus, mint arra számítani lehet. Az is meglepő, hogy volt bátorsága egy olyan egyszerű ötlethez nyúlni, amit már előtte százan használtak, lerágtak, megrágtak, kiköptek. Jönnek az idegenek, a testrablók. Erre mindenki csak legyintene, ebből az elcsépelt alapból nem jöhet ki semmi jó. A helyzet azonban az, hogy a szokatlan perspektíva mindent megváltoztat.

A könyv kulcsa szerintem ugyanis a nézőpontban rejlik. A főszereplő személyében. A történetet E/1-ben az egyik idegen, a Vándor meséli. A földönkívüli bolygónk gyarmatosítása után, 4 évvel érkezett és egy különleges testet kapott. A kevés túlélők egyike volt Melanie, mielőtt elkapták és emiatt fontos emlékeket rejthet az elméje. Vándornak ezeket az információkat kell mellékesen kinyernie, de leginkább csak az unalmasan tökéletes életét élni. Az idegenek ugyanis elhozták a világbékét, pénzre nincs szükség és mindenki betegesen szabálykövető. Ezek a fura kis paraziták ilyenek. Lelkeknek hívják magukat, nagyon egyformák és békések. Ez a rész mondjuk elég mulatságos, de azért megpróbálja nekünk Meyer elmagyarázni, hogy létezhet olyan nézőpont, ahonnan ők úgy értékelhetik, hogy a parazitaság nem egy agressziót igénylő szakma. Nem utolsó sorban minden betegséget meg tudnak gyógyítani, ami természetesen hozzátartozik az utópiához. Merthogy ez egy utópisztikus mű, ha esetleg eddig nem említettem volna. A műfajhoz tartozó összes elemmel, emberiség kritika és egyéb blabla.

Tehát itt van Vándor, aki annak rendje és módja szerint belehelyeznek az új, emberi testébe. Mivel már az összes világot kipróbálta, amit eddig a lelkek megszálltak, gyakorlottan viselte a műtétet. Azonban az emberekről fura pletykák keringenek, amiknek valóság tartalmát kénytelen a saját testén megtapasztalni. A szokatlan intenzitású és széles skálájú érzelmekkel még csak-csak elbírna, de van itt egy nagyobb probléma. A test előző tulajdonosa, még mindig jelen van. Az emlékein kívül más nem maradhatott volna, de Melanie még nem adta fel. Igaz, csapdában van, de küzd a testéért és próbálja minél jobban elzárni az emlékeit, hogy ne akadjanak a túlélők búvóhelyére.

Az egyik legérdekesebb elem az agresszió bemutatása. „Romantikus tini könyvtől” szokatlan ez a mondanivaló. Többek között ezért is inkább scifi. Az utolsó 100 oldaltól eltekinthetnénk és akkor csillagos ötösre értékelném ebben a kategóriában. Tehát az agresszió. A büszke emberi faj egyik legnagyobb hibája, hogy nem meri beismerni, hogy mégsem kerekedett felül teljesen állati ösztön lényén. Félelem, bizonytalanság, harag és egyéb frusztrált állapot mind agresszív viselkedéshez vezet. Ez alatt nem csak a fizikai agressziót kell érteni.

Vajon ennél az írónál milyen mélységig értelmezhetjük a történéseket? Mennyire tudatos az eszközök alkalmazása? Csak a történet dinamikájához tartoznak ezek az elemek, vagy tényleg ennyire átgondolt a szerkesztettség? Ahhoz hogy ez a két erős személyiség egy szinten találkozzon, mind a kettőjüknek szinte bele kell halni a folyamatba. Először Melanienak a fajtája védelmében, majd a Vándornak a fajtájától való elszakadásáért. Az újjászületést az új név jelzi, amit a lélek viselhet. A sivatagban élő kis csoport a semmi peremén talált otthonra. A barlang pedig egy ősi állapot visszhangja.

2013 03 végére ígérik a film bemutatóját. Remélem, nem szúrták el azzal, hogy csak a szerelmi történetre fókuszálnak...
trailer

J. R. Ward – Megváltott szerető

Fekete tőr testvériség 06

„I love you forever didn’t always need to be spoken to be understood.”

Nem szeretnék senkit sem elkeseríteni, de a hatodik rész nagyon nem a kedvencem. Sok problémám adódott, körülbelül mindennel. Ez, az előző öt, pozitív hangnemű kritika után, hirtelen váltás, ezért szólok előre. Nem szeretném senkinek sem elvenni a kedvét, de... Most kezdem.

Phury.. A karakter már alapból idegesít. A testvérek közül a leggyengébbik, akinek ráadásul semmi mentsége sincs rá. Sajnos nem alkotott olyan frappánsat és kereket Ward, mint azt megszokhattuk tőle. Legalábbis én nem értem meg Phury önpusztítását és nem tudok megbocsátani neki. Csak egy függő, aki kifogásokat keres. Legalább ezzel tisztában van az írónő és megpróbál valami pluszt adni ehhez. A képzeletbeli barát ötlete nagyon jó, de valahogy ezt sem érzem eléggé kidolgozottnak, jól felhasználtnak. Annyi mindent tehetnének ők így együtt. Ami végleg kiverte a biztosítékot az, ami a testvérpár között lejátszódott. Phury éppen aktuális két szétesése közben Zadist fejére olvassa, hogy sosem köszönte meg neki, hogy kiszabadította. Mire az a válasz, hogy mert igazán nem mentette meg, mert neki ezzel együtt kell élnie és nap, mint nap megbirkóznia. Jajj, na ne már! Tehát Phury nagyon nem. A probléma pedig az, hogy ha nem szimpatizálok a főszereplővel, akkor lőttek az egésznek. 

Na és itt még csak kezdődnek a dolgok, mert itt van Cormia, akit már az előző könyv végén elrabolt a féllábú herceg. Elhozta, aztán teljesen idiótán viselkedett, a nyilvánvalóan halálra rémült Cormiát magára hagyta. Legalább az szerencsésen ki volt találva, hogy nem sitty-sutty szeretnek egymásba, pár nap vagy hét elteltével, mint más esetben a párok.

És mi a baj Cormiával? Hol is kezdhetném? Engem zavarnak ezek az életképtelen női karakterek. Az, aki ilyen elnyomásban, szigorú korlátok között nevelkedett és élt egyszerűen kizárt, hogy kitörjön. Vagy, akkor alapból kezelhetetlen volt, nem a kiválasztottak legjobbika. Ez a pár saját gondolat nem elég. Az pedig, hogy vacilál, hogy hogyan kéne viselkedni csak még rosszabb. Persze értem a koncepciót, de sajnos a végeredmény nem lett jó. Két ilyen elveszett, megzavarodott ember, akarom mondani, vámpír, kiválasztott egymásra találása annyira érdektelen. Egy kicsit sem drukkoltam neki. 

Inkább John az, aki igazán érdekelt. Egy ügyes kis csavarral kifejezetten izgalmassá válik az iskolai ellentét. Kicsinek indult a konfliktus, de sikerült nagyot robbantani. Az egész Harry Potter és Malfoy típusú dolog. A szőke, öntelt, kékvérű srác és a visszahúzódó, árva, de nagyon tehetséges fiú esete. Igen, sablonos, de nagy szó, hogy túl tud lépni, méghozzá a szokásos kegyetlen megoldásokat alkalmazva. Az egész könyvben ez volt a kedvencem. Annyira, hogy többször előre lapoztam, hogy lássam, mikor térünk már vissza erre a fiúkhoz. Grátisz, hogy John barátai is külön izgalmassá válnak. Végre valami jó hír, igaz?

A legbántóbb pedig egy olyan hiba, amit eddig remekül megoldott Ward. A több szálon futó események problematikája. Az egyéb történések eddig remek adalékot szolgáltattak és erősítették a fő csapásvonalat. Így vált kerek egésszé a könyv. Többször dicsértem, mert ez csak keveseknek sikerül. Most elérkeztünk oda, ahol az összetartásból inkább széthúzás válik. Annyira erősek lettek az egyéb események, hogy elnyomják a nemzővel kapcsolatos hajcihőt. Bár az egész annyira kiszámítható, hogy az már fáj. Phury is lehet az Őrzővel olyan amilyen és nem csap le az istennő haragja, hanem csak enged. Mert ezek a hatalmas erővel rendelkező lények ám ilyenek. Kiélvezik, hogy évszázadokon keresztül imádják őket, majd hirtelen átváltanak kedvesbe. Legalább kérhetett volna valami frappánsat cserébe.

Mindezek ellenére ismét el kell mondanom, hogy a sorozat nagyon jó. Igen, itt kicsit összejöttek a dolgok, de mindezek ellenére a könyv élvezhető, a sztori jó. A legjobb pedig az, hogy sikerült a végén behozni egy olyan új szereplőt, aki miatt alig vártam, hogy a következő könyvet elkezdjem olvasni.

J. R. Ward – Éjsötét szerető, Fekete tőr testvériség 01

J. R. Ward – Síron túli szerető, Fekete tőr testvériség 02

J. R. Ward – Megsebzett szerető, Fekete tőr testvériség 03

J. R. Ward – Életre keltett szerető, Fekete tőr testvériség04

J. R. Ward - -Feloldozott szerető, Fekete tőr testvériség 05

366 mese sorozat

Andrée Bertino, Fredo Valla - 366 és egy tucat történet az állatokról

Gianni Padoan – 366 és egy tucat mese

Ajándék könyv kicsiknek

Nagyban megkönnyíti az esti meseválasztást, ha meg van a 366 mese sorozat egy darabja. Persze az ötlet, hogy egy egész évet ki lehet vele húzni, kicsit túlzás. Egy fárasztó nap után azonban remek alternatívájául szolgál a hosszabb történeteket tartalmazó könyveknek. Még az sem baj, ha elhangzik a csak még egyet c. kérlelés, mert maximum két perc felolvasni a következő kis mesét.

A Móra Ferenc Könyvkiadó jó pár kötetet megjelentetett, létezik 366… sőt több állatmese, 366… sőt több kérdés és felelet, 366 történet a világ csodáiról, 366 és négy történet a természetről, 366 és egy tucat történet az állatokról, 366 és egy tucat mese. Sajnos már csak antikváriumok kínálatában találhatók meg a könyvek. Nem tudom, hogy mi lehetett az oka annak, hogy többé már nem adják ki őket. Pedig remek, tartalmas ajándék a szép, kemény kötéses, rengeteg mesét tartalmazó könyv. Érdemes antikváriumból beszerezni, vagy esetleg egy ismerőstől kölcsön kérni.

366 és egy tucat mese

Klasszikus meséket tartalmaz ez a kötet. Grimm, Andersen, La Fontaine, Dickens, Aiszóposz és számtalan népmese található kicsit átdolgozva a könyvben. Minden történethez elmaradhatatlan illusztráció tartozik. Havonta egy mese két oldalas terjedelemben, kiemelt helyen szerepel, Hamupipőke, Hófehérke és a hét törpe, Csipkerózsika.

366 és egy tucat történet az állatokról

Az ismeretterjesztő történeteket tartalmazó könyvet a kiadó hat éven felülieknek ajánlja. A kicsik sok érdekességet megtudhatnak, mit jelent a pedigré, ki fedezte fel az őslényeket, hogy költ a pingvin, kinek a rokona a lamantin. Szerteágazó ismereteket tartalmaz, sokszor egy-egy már ismert meséhez kapcsolva a tudást. Az állatokat minden alkalommal a képen is megnézheti az kis olvasó. Az informatív rajzokon látható a hódok gátjainak felépítése, a kenguru erszényben való fejlődésének szakaszai, a selyemlepke bábja.