Fekete tőr testvériség 05
„Az életbe, ahol most volt, ahová született… és amiért most,
életében először hálás volt, hogy az övé.”
Szerencsére nincs halogatás és a 4. kötet után Vishous
kerül górcső alá. Egy egész könyvön keresztül vágyódott Butch után és most
megtudhatjuk, hogy ezen az a tény semmit sem változtatott, hogy a férfi
megházasodott. A helyzeten pedig csak ront, hogy egy házban élnek. Persze
igazából nem is a másik férfi vonzza. Első körben az igaz barátság érzése vitte
tévútra, majd a bensőséges kapcsolat iránti vágyódás, amit elég közelről
tapasztal meg így, egy fedél alatt az ifjú szerelmes párral. Legalábbis ez derül
ki az érzések boncolgatása közben, hiszen valahogy meg kell ideologizálni a
helyzetet. Finomít Ward, hiszen az, hogy Vishous biszex és kész, nem lenne
elég.
Az alantasokkal folytatott harc kissé a háttérbe szorul és a
vámpír társadalom pofozgatása kerül előtérbe. Az Őrzőről meglepő titok derül
ki, aminek kapcsán megváltozik a szerepe. Véleményem szerint nem jó irányba. A
vámpírok istennője maradjon csak éteri, elérhetetlen magasságban és büntesse
meg a tiszteletleneket. Ez már Butch átváltozásakor is felrémlett. Valahogy az
összes testvér féli, de csak nem figyelnek és hibáznak, majd mindenkinél az a
kifogás, hogy nagyon kedvelheti, mert elnézi neki. Az elején tetszett, amikor
kemény volt és megbüntette Rhaget, aki megszegte a szabályokat és egy embert hozott
a testvériség falai közé. Most meg mást sem tesz, csak engedményeket és ez a
következőkben sem változik majd.
Vishous kissé gyenge története mellett most több erősebb
szál is szövődik. Csak a félreértés elkerülése miatt: a történet persze nem az
általános értelemben véve gyenge. Arra gondolok, hogy az átlagosan igen erős
előző részekhez képest, ez kicsit gyengébb. Ezt ellensúlyozzák a V-vel
kapcsolatos egyéb történések és John boldogulásának részletei. A fiatal fiú
szépen, lassan csak felkúszott az értékelhető kategóriába. Eleinte zavart, hogy
ő az apuka, csak mégsem és mikor derül már ki valami. Aztán, hogy hiába vártam,
nem nagyon történt semmi olyasmi, amire számítottam volna valahogy John egyre
kevésbé volt idegesítő. Lassan elfelejtettem, hogy ő volt az a szerencsétlen,
éhező, nyomorgó fiú, aki biciklivel követ idegen nőket hazáig. A hatodik
könyvben már kifejezetten összebarátkoztam vele és drukkoltam, hogy a
hetedikben főszerepet kapjon.
Még volt egy kis apróság, amit hiányolok. Jó lett volna
többet hallani Marissa munkájáról. A bántalmazottakat segítő intézmény egy nagy
csomó új lehetőséget tartogat. Persze, persze most a kiválasztottak vannak
soron, már ami a női szereplők létszámának bővítését illeti. Csak érdekes lenne,
ha végre látnánk, hogy milyen a kapcsolat a házban élők között. A feleségek
kicsit háttérbe szorulnak. Mary, Bella barátnők voltak. Új életükben mégsem
utal erre semmi. Bár már így is kezd zavaróvá válni az egyre több és egyre részletesebb
szál, talán sokat kérek. A lényeg, hogy engem ez jobban érdekelne, mint az
elittel folytatott csatározás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése