Lakner Artúr – Édes mostoha

Ajándék könyv kicsiknek

Amikor az egyik barátom megkérdezte, hogy mi az a könyv a kezemben, és a válaszom az Édes mostoha volt egy erős fintorral reagált. Ugyanis gyerekként utálta. Hát, igen. Sajnos már most el kell mondanom, hogy nem szívesen ajánlanám ezt a könyvet kicsiknek.

Az előző kijelentésemen biztos volt, aki felszisszent, hiszen ez egy klasszikus! Klasszikus ide vagy oda, nekem valahogy nem szimpatikus az egész. Persze, a gyerekeknek meg kell ismerni a halált, az elengedést is, de szerintem nem így. Erzsike depressziója és szökése nem nagyon állít jó példát. Elrohan, majd nem szépen leültetik és megkérdezik, mi a baj, majd elmagyarázzák neki a helyzetet. Ami amúgy is abszurd, mert apuka nagyon szerette anyukát. Bár most, hogy rávilágított az orvos bácsi, már eleget gyászolt és a régi nagy szerelme is a városban van, miért ne vehetné el?! Tudom, hogy más kor, de engem zavar. Bár abban biztos vagyok, hogy legalább ez mesésebbé teszi egy gyerek számára. Így, kevésbé bántó az egész.

Végül a pozitívumok: Az alapgondolat, a szeretet mindent legyőző erejéről szól. Talán pont ez teszi időtlenné. A remek humorral megírt könyv, szórakoztató. Rövid, számozott fejezetek osztják a kicsik számára is emészthető hosszúságúra. Ez megnyugtató, még ha 148 oldalnyi, A4-es lapokból álló könyv ijesztő is elsőre. Rónay Emy rajzai pedig nagyon kedvesek.

2 in 1

Két történet egy könyvben. A Carmillát akartam megvenni és csak ilyen kiadást találtam. Egy kis alakú, 200 oldalas könyvet, ami csak 1000 forint. Persze szegény elég csúnya, de hát ez van. Carmilla pedig azért érdekelt, mert láttam egy filmet, amiben megemlítették. A The moth diaries egyfajta modern feldolgozása a műnek, vagy legalábbis egy nagy adagot merít belőle.

J. Sh. Le Fanu – Carmilla

„Sokáig tartott, amíg a nemrég lezajlott események tette rémület lecsillapodott bennem; és Carmilla képe a mai napig is vissza-visszatér emlékezetemben, váltakozva, egyszer a játékos, bágyadt, gyönyörű lány és egyszer a vonagló démon, akit a romos templomban láttam; és gyakran tér vissza olyankor, amikor álmodozni kezdek, azt képzelve, hogy az öltözőszoba ajtajánál Carmilla könnyű lépteit hallom.”

A könyv előtt nem hallottam Joseph Thomas Sheridan Le Fanuról. Ami elég nagy gond, mert a 19. század vezető misztikus írója volt. Dublinban született és tanult, műveinek számtalan feldolgozása készült. Hozzá kötnek egy bizonyos írói fordulatot, amit több művében is használt. Eszerint az eseményeknek két féle magyarázata is lehet, egy természetfeletti és egy, földhözragadtabb. A Carmillában is tetten érhető ez a gondolat. 

A Carmilla egy korabeli, kissé erotikus töltetű misztikus regény, ami egy fiatal lány megkísértéséről szól. Az áldozat, Laura, tizenkilenc éves, Ausztriában, Stájerországban a semmi közepén él egy kastélyban. Egyik este egy kocsi borult fel a közeli úton. Az egyik utast, Carmillát vendégül látják, mert a baleset eléggé megviselte. A két lány jó barátnő lesz, és egyre szaporodnak a fura történések. Carmillának tűhegyes foga van, délutánig alszik, és kiköpött mása mosolyog vissza egy 1698as festményről. Néha kedves barátnőjéhez bújik, simogatja, és remegve szerelmet vall. Ezeket az eseteket nemes egyszerűséggel rohamként tartják számon.

Gondolom a kor miatt, senkit sem fog meglepni, ha hozzáteszem, hogy levélregény. Bár nem abban a klasszikus értelemben, mert a fejezetek nem úgy épülnek fel, mint egy-egy levél, hanem külön címmel vannak ellátva. A történetet azonban a kastély fiatal úrnője meséli el egy új barátjának. A hasonló írásokhoz képest egész lendületes a könyv. Az elbeszélő személye nem változik, de több történetet is megismerhetünk, végül felfedik a vámpírnő titkát.

E.T.A. Hoffmann – Denner Ignác

„Most András csöndes, derült öregséget élvezett, amelyet semmiféle ellenséges hatalom nem tudott szétrombolni.”

Most pedig pár szó, az „ajándék plusz egy könyvről”. Hoffmann neve fájdalmasan összeolvadt Az arany virágcseréppel. Milyen kár. Nekem állandóan az jutott róla eszembe, hogy palotaforradalom tört ki nálunk gimiben, mert sokakat felidegesített az érthetetlen, zavaros, de leginkább hülyének aposztrofált történet. Majd az irodalom tanárnőnk csak fokozta a hangulatot azzal, hogy nem segített az értelmezésben, hanem közölte a fiúkkal, hogy nem lehet megmagyarázni egyik művet sem, azt mindenkinek magának kell értenie. Micsoda fellengzős szavak. Lényegtelen, csak oda akartam kilyukadni, hogy bármi mást olvastam tőle, az élvezhető és jó volt. Ahogy a Denner Ignác is.

Egy grófság megbecsült vadásza András, aki már a történet elején bátorságáról és hűségéről tesz tanúbizonyságot. A gróffal Olaszországba tett utazása alkalmával megmentette sanyarú sorsú csodaszép lányt, Gioiginát és feleségül vette. Közös életük azonban nem alakul túl jól, nyomorognak és a lány kezdi elhagyni magát. Ekkor érkezik a kísértés, Denner Ignác, kereskedő személyében. A férfi szállást kér, és hatalmas vagyont ad cserébe, aminek feltétele három egyszerű kérés teljesítése.

A történet tele van mesei elemekkel, számokkal, többször megjelenik a 3-as, 9-es. A természet rájátszik a hangulatra. A főgonosz pedig egy igazi elvetemült, ördöggel cimboráló alkimista. Ez a korszak annyira vicces. Mármint erre az alkimistás történetre gondolok. Férfiboszorkányok hada, hatalmas lepelbe burkolózva és mindenféle löttyöket keverve cimborálnak az ördöggel. Hoffmann eléri, hogy igazán szánjuk Andrást és rávilágít arra, hogy fele olyan jó emberek sem vagyunk, mint a főszereplő. Ez nem túl kedves tőle. Amúgy is mire megy jószívűségével a vadász? Én inkább szeretném azt hinni, hogy ez egészséges életösztön a részemről, nem gonoszság. Bár mondjuk az tiszta sor, hogy nem is érzek semmit keresztényi kötelességemnek. A gonosz karmaiból pedig nincs menekvés, ha valaki nem rendes hívő. A rendetlenek mind Denner Ignác áldozatai lesznek.