Magánélet a … korban sorozat

Ajándék könyv kicsiknek

Most ezek a könyvek inkább az Ajándék könyvek kevésbé kicsiknek c. rovatba férnének bele. A Magánélet-sorozat egy-egy részével 16 fölött bárkinek örömet lehet okozni. Félreértések elkerülése végett természetesen csak olyan bárkinek, akit érdekel a történelem. A könyvek a Corvina Kiadó gondozásában jelentek meg különböző korszakot felölelve.

• ·         Magánélet Mátyás király korában
• ·         Magánélet Napóleon korában
• ·         Magánélet Kádár János korában
• ·         Magánélet a fáraók korában
• ·         Magánélet Horthy Miklós korában
• ·         Magánélet a görög aranykorban
• ·         Magánélet a római császárok korában
• ·         Magánélet Széchenyi István korában
• ·         Magánélet a Napkirály korában
• ·         Magánélet a Habsburgok korában
• ·         Magánélet a kínai császárok korában
• ·         Magánélet Buffalo Bill korában

A könyvekben az ismeretanyag négy nagy csoportba van rendezve: Család és erkölcs, Lakóhely és vmi., Ruha és test, Étel és asztal. A választékos illusztráció jól segíti a szöveget, ami elég informatív. Az arányok pont jó egyensúlyban vannak. Egy felnőttnek sem unalmas olvasmány, bár annyi plusz tudás nincs benne, de kerek képet nyújt. A korhatárt már azért említettem meg a bevezetőben, mert a Szexualitás c. fejezetben pont arról van szó, amiről. Persze nincs felesleges terjengősség, részletezés, de azért, hogy az ajándék végül ne okozzan családi körben felháborodást érdemes erről is tudni.

Darren Shan – A holtak vonulása

Város-trilógia I.

„Bármit, csak hogy elüssem az időt.”

Darren Shan pár éve széles körben ismer lett. (igen, bulvárosan eltúloztam a kijelentést) A Vámpír Könyvek c. sorozatának első tagja, a Cirque du Freak, hollywoodi produkcióvá vált. Persze a filmeknél kevesen tudják, kinek a milyen könyve alapján készült, de akkor is. Lehet, hogy ifjúsági/tini sorozat, de nekem hatalmas kedvencem. Ezért nagy várakozással kezdtem bele. Annyira jellemző, amikor így várok valamit, tuti nem sülhet el jól.

Nem akartam senkit sem megijeszteni, mert nem arról van szó, hogy a könyv ne lenne jó. Csak annyira nem jó. Ez megnyugtató, tudom. A problémám az, hogy ami még egy tini könyvnél nem zavaró, egy felnőtteknek szánt történetnél már igen. Az egyszerű történetvezetés kicsit lapossá teszi. Nem történik más, csak szimplán előre haladunk. A párbeszédek megtörténnek és mivel semmi más jelentőség teljes nem, így zavaró, amikor a lényegi információkat ismételgeti a főszereplő. A legszívesebben ráordítanák, hogy még jó, hogy emlékszel rá, amikor azt mondta, ezzel bizonyítod, hogy 10-nél több az IQd, juppí!

A történet arról szól(na), hogy Capac Raimi, akit meglepetés szerűen pártfogolni kezd a város maffia vezére, megpróbálja kideríteni, miért nincsenek emlékei a város előtti életéről. Mindemellett az egyre sokasodó furcsaságok is kezdik zavarni.  Szigorúan véve ez a 140. oldalon kezdődik, ha engedékenyebb vagyok, a 110. oldalon. Azért egyik sem túl baráti, nem?

Végül megmenekül a könyv attól, hogy a „zsenge jó” kategóriába essen, de sajnos csak a végkifejletnek köszönhetően. Capac kérdéseit maradéktalanul megválaszolják, méghozzá sablon mentesen. És ez az a pont, ahol megszületik egy új világ, ami miatt jó lesz a könyv. Persze még ez sem pótolja teljesen a hiányosságokat. A karakterek hiányát. Igen, van pár szereplő, de az önmagát még nem teljesen ismerő Capin kívül nem túl sokat látunk belőlük. A Kardinális nagymonológja szépen kikerekíti a jellemét, de már kicsit késő ahhoz, hogy ezt a plusz tudást élvezzük is.

Örülök, hogy egy sorozat első kötete, mert azt elérte nálam Shan, hogy őszintén kíváncsi legyek a folytatásra. Vajon hogyan kapcsolódnak a könyvek, megmarad a nyomozás, vagy a misztikum kicsit nagyobb szerepet kap? Ez a lökés is sokat számít, hogy így ne kelljen egy önálló műként értelmezni A holtak vonulását. Meglátjuk, milyen egészt alkot a Város-trilógia.

Darren Shan - A pokol pereme, Város-trilógia II
Darren Shan - A kígyók városa, Város-trilógia III

Bret Easton Ellis – Nullánál is kevesebb

„Miután elutaztam.”

Az Európa kiadó a regény folytatásának apropóján új borítóval kiadta, Ellis első könyvét. A minimalista stílus pofásra sikeredett, és grátiszként még passzol is. Nagy várakozással kezdtem bele A vonzás szabályai miatt, mert az a leg. Az rémlett, hogy a Nullánal is kevesebb egy, az elsők között, de azt csak később tudatosítottam, hogy pontosabban az első regénye, 1985-ből. Még csak 21 éves egyetemista volt.

A könyv címe, Nullánál is kevesebb, egy Elvis Costello szám címe. A zenész a főszereplő szobájában is megtalálható. Plakátja az ágya fölött díszeleg. Amíg el nem olvastam, hogy ki volt ez a fazon, nekem semmit sem mondott az egész. (Amúgy milyen helyes, a születési neve: Declan PatrickMacManus, a menedzsere javaslatára lett belőle Elvis.) Ebből is kitűnik, hogy a zene nagy szerepet kap a könyvben, ahogy Ellis többi művében is. Zene a rádióból, tévéből, házibuliban, kávézóban. Ha valakinek hasonlóan halvány lilája sem lenne a számok 80%-áról, ahogy nekem, ajánlom az olvasás mellé a zenék gyűjteményét.

A rá jellemző egyedi stílus már itt megjelenik. Lehet, kevésbé kiforrt még, de akkor is fantasztikus. Clay gazdag családjához utazik haza az egyetemről az ünnepekre. Az elkövetkező heteket az ő tolmácsolásában olvashatjuk. A szöveg ritmusa , a beszélgetések dinamikája teremti meg a hangulatot. Ami persze Clay érzéseivel harmonizál. Lassan beszippant az örvény, ami ezt a kiégett társaságot tartja mozgásban.

A könyv vége fele már valahogy nem számít az ember többre. Az eddigi történtek elaltatnak és akkor Ellis bedobja a nehéztüzérséget. Hirtelen arcba vág. Ugyan úgy, mint Clayt az eddigi élete, a felismerés, hogy hiába tűnik stagnálásnak, mégis vezet valahova és az a jövő egyáltalán nem jó. Teljesen meglepődve vettem tudomásul, hogy örülök neki, hogy Claynél még nincs minden veszve. Ugyanis nem tudom, hogy pontosan hol kezdtem el megkedvelni ezt az elkényeztetett drogost.

Valahogy itt a végénél állandóan a Bűn és bűnhődés lova jutott eszembe. Ha akkor lett volna net, csak így rákerestem volna, hogy mi a csuda van azzal a szerencsétlen állattal, de akkor még nem tehettem, ezért a nyomasztó képpel a fejemben kellett mászkálnom, amíg oda nem értünk az órán. Na most valahogy sikerült, pont ezt a szörnyű érzést előcsalnia belőlem a történetnek. Szinte biztos vagyok, hogy hasonlóan hat másra is. Mindenkinek van honnan merítenie.

Érdekes szerelmi háromszögben él Clay, kb úgy, hogy nem is tud róla. Csak apró jelzések, elejtett mondatok vezetik rá az olvasót, hogy Clay főiskolás barátját, Danielt valószínűleg közelebbről is ismeri. Csakhogy ez annyira lényegtelen számára, hogy nem említi meg sehol. Blair persze féltékeny. Blair, akit legalább Clay volt, hogy felvállalt, de most leginkább nem érdekli. Nem mintha a világon bármi más érdekelné.

Úgy döntöttem, annyit lamentálok a könyvről, megnézem a filmet. Ha már született jó adaptáció, lehet ezt sem szúrták el. Nem kellett volna. Az lehet, hogy 1987-ben ez egy jó film volt, de hogy nem sok köze van a könyvhöz az is biztos. Robert Downey Jr. édes volt 20 évesen, hát ennyit szűrtem le a dologból. Lehet Ellis itt még fiatal volt ahhoz, hogy a kezében tartsa a filmesítéssel járó kérdéseket. Túl sok kompromisszum született és végül így lett ez a valami. Sajnálom.

Eric Idle – Hakni az űrben

„Kilépett a reflektorfénybe.”

Szeretem az angol humort. Ahhoz, hogy ezt a könyvet valaki a kezébe vegye, erősen ajánlott hasonlóan vélekedni. Eric Idle ugyanis egy, a Monty Pythonosok közül, híres angol humorista. Így eléggé biztosra veszem, hogy a fordításban van a hiba. Merthogy a regényért nem voltam oda. Bár belátom, hogy tényleg butaság volt magyarul olvasni. Amúgy nem mellesleg a szöveghez kapcsolódó magyarázatok jókor vannak jó helyen és a fordítással sincs problémám. Nem arról van szó (ha félreérthető lettem volna), hogy ne lenne jó és vicces. Csakhogy van, amit nem lehet átadni, a nyelvi humor és egyéb apró finomságok.

Maradjunk annyiban, hogy a sztori nem egy nagy ügy. Persze, nem is arra számítottam, hogy majd az viszi az egészet. A történet egy humorista duó körül forog, akik éppen egy Galaxis körüli körúton vannak. A duci vicces és magas cinikusból álló klasszikus párosról a saját robotjuk készít titokban tanulmányt. Pontosabban a humor elméletéről. Az egyik gond, hogy azért mert a humorral foglalkozik a könyv (minden lehetséges oldalról), még nem feltétlen vicces. Tehát a téma ennyire nem meghatározó. Nekem fontos lett volna, hogy legalább párszor jót nevessek.

Mondtam, nem a történettől vártam az élményt ezért bánt. Arra számítottam, hogy nem csak ilyen belül mosolygós lesz. A csúcs, két kuncogás volt. (Az is lehet, hogy én vagyok rettentően rossz passzban?) Amúgy kellemes kikapcsolódós olvasmány és ennyi.