Laurell K. Hamilton – Gyilkos Tánc

Anita Blake, vámpírvadász 06

„Naná.”

A címet eddig mindig a történetben található hely pl. kávézó, szórakozó hely adta. Ezzel a szokással szakít (kicsit kifacsarva) és ha csak ez az egy bűne lenne a hatodik kötet. Első körben ezzel kötekednék egy kicsit. Az első gondolatom az volt, hogy a fordítás sikerült kissé félre és a Danse Macabre-ból lett a Gyilkos Tánc. De nem! The Killing Dance volt az eredeti cím, tehát a Danse Macabre-ból lett Killing Dance. Ami hát, hmm. Tehát végül is a cím egy diszkó neve is meg nem is és van egy kis köze a farkasokhoz is.

Ted/Ed megbízást kap. Nem kevés pénzért Anitát kéne megölnie, de úgy dönt, ő inkább megvédi, mert úgy többet gyilkolhat. Nos, itt veszette el fejvadászunk teljesen a veszélyes Anitára imaget. Ahhoz, hogy kihegyezett legyen a helyzet 24 órás határidőt is szabtak a vérdíj feltételeként. Persze a forgatókönyv a régi: sűrítsünk egy estébe egy hétre elég történést. Így egy találkozó a város urával és egy baráti összejövetel után, Anita értesül a veszélyről, majd gyorsan le is puffant valakit, vallomást tesz, elköltözik és elrohan megmenteni egy vérfarkast. (és ez még csak a 60. oldal)

Richard rinyálása kezd elviselhetetlen méreteket ölteni. Konkrétan úgy viselkedik, mint egy hülyegyerek. Így a párbeszédek kicsit sántítanak. Könyékig Anita lelkében vájkálunk, hogy igazán érezhetné magát rosszul amiatt, mert még egyszer sem hagyta, hogy kicsinálják, hanem inkább lepuffantotta a veszélyes elemeket. Szerintem komolyan irritálóra sikeredett az érzelmes vérfarkas karaktere. Na és amikor könnyekben tör ki, mert vele a szörny mivolta miatt nem akar lefeküdni Anita?!? Nem, nem bukok a macsó idiótaságra, de amikor ennyire logikátlan a sztori az baj. Na de ez mind semmi, mert egyszer csak kiderül, hogy Anita még nem aludt férfival egy ágyban. Jujj! Ez komolyan, ez mennyire erőltetett már? Lehet, hogy ezzel a könyvvel kapcsolatban többször rám lehet fogni, hogy szőrszálhasogató vagyok, de van, amit akkor sem lehet letagadni.

A probléma az, hogy az előző könyvek jók voltak. Magasra tették a lécet és nem meglepő, hogy nem mindig lehet megugrani ugyanazt a szintet. Egy kicsit vergődős ez az egész, ami igazából ahhoz kellett, hogy úgy folytatódhasson a történet majd, ahogy. 

Másik nagy probléma, túl sok a visszautalás. Összesen oldalakon keresztül magyarázza az előzményeket, aminek nincs sok értelme. Aki nem olvasta az előző könyveket az nem fog itt becsatlakozni, amúgy sem mondanak túl sokat a félszavak. Azoknak viszont, akik képben vannak meg túl konkrétak, direktek az utalások. Sok bajom van, mi?

Na és ha nem lenne elég a drámából: Anita és Jean-Claude kapcsolata hirtelen kipattan. A Hóhérnak már nem csak önmagával, hanem mások véleményével is szembe kell néznie. A durcás kismalac styleban sajnos az sem megengedett, hogy egy hirtelen kitörés keretében valakire rázúdítsa, hogy megzsarolták, ennyi az egész. Mert persze nem ennyi. A könyv vége pedig nem várt fordulatot tartogat.. (többet) végre eldől, hogy Anita ki mellett köt ki.

Laurell K. Hamilton – Véres Csontok

Anita Blake, vámpírvadász 05

„Isten irgalmazzon a lelkemnek.”

Kicsit talán csalóka ez a kritika, mert bővebben foglalkozok majd az előző könyv eseményeivel is, hiszen jócskán történt olyan, amit nem lehet szó nélkül hagyni, de előzőleg nem tehettem semmit. Így következzen egy kis off téma:

OMG esemény No1: Gyere hozzám, mert le akarlak fektetni

És most itt van lehetőségem háborogni azon, hogy Anita erkölcsi magaslatokból körültekint (még). Merthogy a Telihold Kávézóban elhangzik A magyarázat, ami aztán nem magyaráz meg semmit, hogy hát Anita az esküvő előtt nem szexel. És akkor ültem és így, mint valami Looney Toons rajzfilmben a kérdőjelek táncot járnak a szemem előtt. Merthogy hozzá lehet szokni a rendszeres kielégüléshez és utána milyen rossz. Na, itt meg már az arcomat kapartam. Azért ennél többet vártam volna. De tényleg!! Ja és akkor Richard reakciója: 2 hónapja járunk, gyere hozzám. Szerencsére van kikötés, mielőtt ellovagolnának a naplementében, látnia kell farkas alakban. A Véres Csontokban kicsit finomít a dolgon Hamilton és Anita közli, hogy hát az elvein kívül leginkább per pill azért nem feküdne le Richarddal, mert akkor a megállapodás szerin Jean-Claude is el akarná mélyíteni a kapcsolatukat.

OMG esemény No2: Jé, ez egy farkas!

„Feleségül kért, és én igent mondtam. De akkor még nem értettem pontosan. Nem volt ember. Egyértelműen nem volt az.” Nos, ez most komoly? Anita, aki nem fekszik le a szívdöglesztő Jean-Clauddal, mert egy szörnyeteg, majd mert hulla, pont úgy viselkedik, mint egy butus halandó. Tényleg meglepődik, hogy hát igazából Richard ugyanannyira nem ember, mint Jean-Claude?!? A farkasok előtte kezdtek lakmározni a saját halottjukból!

A történetvezetés ismét frappáns és jól megtalálja a kis kibúvókat. Hiszen mi sem egyszerűbb, mint elküldeni Anitát, hogy a fiúk ne legyenek a közelébe. Úgy kicsit bonyolult lenne a helyzet, mert akkor szinte lekerülhetetlen, hogy ne találkozzanak, vagy ne arról szóljon az egész, hogy most az egyikkel randizik, most meg a másikkal. Tehát adott egy meló külső helyszínen, ami azért sem rossz, mert kicsit elszakadhatunk az általános szereplő gárdától is. Így több legyet üthet egy csapásra Hamilton, mert végre egy kiélezett helyzetben kiderülhet, hogy Anita mit is érez Jean-Claude iránt. Ez a magyarázat nagyon hiányzott, hiszen nem is olyan régen ki akarta nyírni, ami végül csak azért nem jött be, mert az embereknek is baja esett volna. Azóta meg mást sem csinál a vámpír csak nyomul és lehet, valakinek kezd ellenszenvessé válni. A lényeg, az aktuális ügy felgöngyölítéséhez segítségért Anitának a Város Urához kell járulnia, amit a vámpír szabályok szerint nem tehet meg csak egymaga. Így jó ürügyet szolgáltat Jean-Claude számára, hogy utána utazzon.

Az olvasó számára az újabb természetfeletti óra tananyaga tündérekről szól. Személy szerint kicsit hiányosnak, kidolgozatlannak éreztem a plusz ismeretet. Bár végül is lényegtelen, mert már megint annyi minden történik, hogy az ember alig győz lépést tartani az eseménnyel. Bár az a jó, hogy igazán nem is kell rajta sokat meditálni, megoldódik minden, ahogy meg szokott és nem maradnak el az undorító részek sem. Az egyik új vámpírtulajdonsággal új magaslatokat ér el Hamilton az elborzasztás terén, amit később is lelkesen alkalmaz majd.

Ebből a részből sem maradhat el, hogy Anita új képességet fedezzen fel magában. Csak egy a baj, hogy a sok egyéb mellett, csak nagyon lassan kerülnek ezek a plusz tudások felhasználásra. Anita kissé passzívnak tűnik. Nem nagyon akar ezekkel semmit sem kezdeni, amikor stresszhelyzetben kibukik egy-egy dolog, meglepődik, örül, hogy megúszta, de inkább nem foglalkozik vele. Egész a 8. könyvig nem is kér segítséget. Talán ez nem csak nekem tűnt fel, a későbbiekben az a magyarázat, hogy nincs olyan hatalmú vagy pozíciójú (ennek majd később lesz értelme) embert, mint ő, így nem tud segítséget kérni.

Laurell K. Hamilton – Telihold Kávézó

Anita Blake, vámpírvadász 04

„Nekem viszont tökéletesen megfelel.”

Miután a Kárhozottak Cirkuszában megismertük A legöregebb vámpírt, végignéztünk egy óriáskígyóval való küzdelmet, végül egy porond közepén tépték szét egymást a szereplők, azt hihetnénk, a színvonalat nem lehet megtartani. Hamilton tartogat még meglepetéseket. Most már köntörfalazás nélkül kapcsolódik a munkahelyi megbízása a magánéletéhez. Egy eltűnt nőt kéne megtalálnia, aki történetesen vérfarkas. Ennél a pontnál ki is térhetünk Richardra, akinél nem időzhettem kedvem szerint az előző könyvnél.

Anita kissé hmmm butának tűnik vele kapcsolatban. Vajon hogy lehet, hogy még csak fel sem merült benne, hogy az a férfi, aki a vámpírok között sasszézik és a vérfarkasok jó barátja nem lehet ember? Aztán Jean-Claude kavarása ide vagy oda, hogy Richard ne fedje fel a titkát, azért Anitára jellemzőbb lett volna egy jó alapos begurulás. Na de a Telihold Kávézóban éppen szerelemtől ellágyulva találjuk, amivel Mr. Tökéletes Richardot tünteti ki. Hála a magasságosnak egyből megjelenik Jean-Claude, hogy kavarjon. Így szerencsére a begurulás sem marad el. 

Végre megismerjük, miről is szól ez a vérfarkas dolog. De sajnos nincs könyv A vérfarkasság, avagy a falka szabályai címmel, ezért csak szépen, lassan derülnek ki a dolgok. Mármint attól függ, mi számít lassúnak, mert Hóhérunk ismét a saját bőre árán vesz leckéket. Persze csak Anita olyan bolond, hogy önként sétál természetfeletti lényekkel tömött szobákba. Ahogy a halottkeltésről, úgy a farkasságról sem tudunk meg mindent egy dózisban, a következő részek mind új és újabb információval szolgálnak.

Edward lassan elmaradhatatlan kelléke a könyveknek, ami örömteli. Jó színfolt az amúgy sem unalmas társaságban. Érdekes gondolat, hogy egy pszichopatával jó viszonyt ápolhat Anita. Erős sejtésem, hogy az általa hangoztatott szexuálisan semleges hozzá állás csak az ő oldaláról igaz. Végül is a recept a szokásos, hiába jó ismerős (a baráttal nem próbálkoznék), attól még veszélyes és bármelyik percben halálosan komoly lehet a helyzet. Bár a megszokottól eltérően ebben a részben még azt is megkockáztatnám, hogy Edward laza (magához képest).

Talán most fordul elő első alkalommal, hogy kicsit túl sok a történés. Egy este alatt egy hétre elegendő balhéban van része Anitának és hat helyen is megfordul, ami kicsit túlzás. Volt egy pillanat, amikor csak néztem, hogy még tényleg történik valami? ez egy elátkozott éjjel és amíg meg nem oldják a talányt a végtelenségig tart?

Az új kedvenc karakterem, Kaspar Gunderson. Ugyanis Kaspar hattyú!! Ez az ötlet nekem nagyon tetszett. A sok vérengző fenevad között, amikor az embernek eszébe sem jutna, hogy vannak szerencsétlenebbek, akik nem sokat nyernek az alakváltással. Na és akkor megjelenik a madárfiú, akinek még a szemöldöke is tollból van! Nem csak ez, hanem összességében nagyon jól kitalált szereplő.

Laurell K. Hamilton – A Kárhozottak Cirkusza

Anita Blake, vámpírvadász 03

„Én csak egy olyannal szeretnék találkozni végre, amelyik nem vámpír, nem vérfarkas… hanem ember”

Egy őrült vámpírmester és csapata garázdálkodik a városban, így Anita kénytelen ismét találkozni a Város Urával. Jean-Claude megadja a módját és a Kárhozottak Cirkuszában ad randevút. Nem kell aggódni, az események a szokásos mederben folynak, Anita bárhova teszi be a lábát, tuti megtámadja valaki/valami. Az első csetepaté kissé értelmetlenre sikeredik, bár nagy valószínűséggel csak a hosszú élettel kapcsolatos őrületet példázza (ismét).

Nem kellett sokáig várni, itt a harmadik könyvben bekövetkezik az elkerülhetetlen, megismerjük Richard Zeemant. Azt hiszem, a saját szabályaimat szegném meg, ha bármit is szólnék a dologgal kapcsolatban, a következő kritikában már megtehetem. Tehát most csak annyit, hogy újabb bizonyságot nyer, Anitának is van szíve. Bár később kicsit korrigálni kell majd ezt a kijelentést, mert van egy pont, ahonnan pont úgy gondolkozik, mint egy férfi. 

A rendőrségi eset, torlódó zombi keltések mellé, még Edward is megjelenik. A hidegvérű bérgyilkos legújabb megbízója a Város Urát akarja holtan látni. Jean-Claude nem fedte fel magát, mert uralma még ingatag lábakon áll és régi szokások is ezt diktálják, így csak Anita adhat kilétéről felvilágosítást. Hab a tortán, még egy gyakornok is a pesztrálására szorul. Szegény Larrynek kicsit sűrűre sikeredik az első munkanapja, de állja a sarat.

Hamiltonnak a következő nagy piros pont a párbeszédekért jár. Tényleg jók. Remekül visszaadja a karakterek lelki állapotát, az adott szituációt, és árnyalatnyi hangulatváltozásokat is tud érzékeltetni. Persze ehhez azok a szövegrészek is hozzátartoznak, ahol leírja a fontosabb reakciókat, pontosan ismerteti a mimikáját az adott szereplőnek. Ettől válik igazán érzékelhetővé a hangulat és filmessé a szöveg. Van olyan könyv, ahol erőlködni kell olvasás közben, hogy az ember felidézze melyik szereplő milyen is, vagy hol is játszódik a történet. Ezeknél a regényeknél ilyen kérdés fel sem merül. A környezet is olyan pontosan le van írva, hogy soha nem jövünk zavarba, hogy is nézhet ki a helyszín. Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy oldalakon keresztül részletezi, milyen apró virágok díszítik a tapétát. A jól megválogatott szavak a megfelelő hatást érik el, ennyiben áll a tökéletesség.

Az állandó húzd meg, ereszd meg játék konkretizálódik. Pontos és kimerítő választ kapunk arra, hogy akkor végül is miért nem akar Anita Jean-Claudetól semmit. Mik azok az ellentétes gondolatok, érzelmek, amik a tetteit irányítják. Az egész tök logikus, és mégsem, már ahogy ez az érzelmekkel lenni szokott. Szeretnivaló, hogy annyira következetes, közben mégsem. Persze fontos megjegyezni, hogy itt még…

Már többször említettem, hogy nagyon nem bírom, amikor indokolatlanul nyitva hagynak egy kérdést egy könyv végén. Falra tudok mászni a homályba vesző magyarázatoktól. Nos, itt nem kell ettől tartani. Hamilton szereti katonásan lezárni az ügyek végét. Sőt, kicsit előre is fut. A könyvek sztorijai között Anita életéből kb. 2 hónap telik el, amit nagyvonalakban meg is ismerünk az utolsó kb. két oldalas fejezetből. 

Szerintem nem esek túlzásba, ha azt mondom, hogy ez az egyik legjobb része a sorozatnak.

Laurell K. Hamilton – A Nevető Holttest

Anita Blake, vámpírvadász 02

„Mesterségem a halál.”

A bevezetés után általános dolgokkal nem fogok foglalkozni, így egyenesen a lecsóba. Az első könyv történései óta csak pár hét telt el és Anita ismét nyakig merül a vértől tocsogó eseményekben. A feszes és lebilincselő történetvezetés a hatodik részig az összes könyvet jellemzi. Itt pedig grátiszként az egyik legundorítóbb gyilkossági helyszínnel is megismerkedhetünk. A plasztikus leírásnak köszönhetően az olvasónak is kijut egy kis gyomorliftezés. Dicshimnusz tovább folytatódik: Hamilton nem untat, egyik tetthely, elkövetési mód sem egyezik és minden könyvvel a mágikus világ egyre nagyobb szeletét ismerhetjük meg. Jelen esetben egy kis vuduval egészül ki a természetfeletti tudásunk.

Hamilton a szokásos, jól bevált receptet követi, a munka és a rendőri nyomozás szálai egymás mellett futnak, hogy végül összeérjenek. Anita halandó szolgai státusza tovább kuszálja a helyzetet és a véletlenek összjátékának köszönhetően Jean-Claude segítségét kell kérnie. Az állandó évődés és nyomulás külön szórakoztató, ami ad egy enyhe Buffys bájat a dolognak. Jó jó lehet, hogy csak én asszociálok Spikera, de akkor maradhatunk a szokásos: oda vagyok a rossz fiúért, mert olyan szexis és félelmetes dolognál. Anita és Jean-Claude viszonya ugyanis egy az egyben modellezi a nők vámpírizmushoz fűződő viszonyát. Ahogy a Város Urának külseje is A vámpír tökéletes példája, Drakula reinkarnációja. Még a stílusában is, hiszen mi áll a legközelebb a romantikus vámpír elképzeléshez, ha nem a fodrok, bodrok gyönyörű ingek?

Az egyik meglepő elem, hogy Anitának állandóan szól a csipogója és ha úton van, akkor telefonfülkét keres. Gondoltam, hogy nem most íródott, de úgy rémlett kb. 10 éve vettem a könyvet. Ebben (egy kis túlzással) nem is tévedtem, ugyanis nálunk tényleg 2003-ban kezdték el kiadni a sorozatot, de az első Anita Blake sztori 1993-ban jelent meg. Pozitívum, hogy a szövegen ez máshol nem érződik. Igaz, van pár kocsi márka, de én nem ismerem ezeket, így nekem nem mond semmit. Nem hogy időponthoz köthetném őket és bezavarna. Az első 10 könyv pedig a 90-es években íródott.

Nagy álmom, hogy egyszer majd megveszem a képregény változatot is (a Sötét Torony kapcsán dettó él ez az elképzelés, csak azt már kihozták idehaza is, csakhogy egy kisebb vagyon). Mennyire menő már Anita Blake, hogy Marvel karakter lett? Amúgy nekem túl darkos a megvalósítás vaagy nem is ez a jó szó. Talán maradhatnánk az egyszerűen furánál. Azt hiszem, ez meg csak amiatt van, hogy az én fejemben lévő karakterek nem fedik a képen látottakat. Csak a szokásos könyv film probléma.

Laurell K. Hamilton – Bűnös Vágyak

Anita Blake, vámpírvadász 01

„Térdre estem … sírja mellett, és zokogni kezdtem.”

A vámpír történeteket kétség kívül a Twilight Saga hozta megint divatba a nagyközönségnél. Azonban ez a folyamat már sokkal hamarabb elkezdődött. Most visszafogom magam, és nem kezdek el értekezni a modern kor elidegenítő hatásáról, ahol kapaszkodóként előtérbe kerül a misztikum. Nem szeretném, hogy bárki elaludjon. A lényeg? Anita Blake alap.

A sorozat 20. része most nyáron jelent meg, Hamilton egyelőre nem tervezi a befejezni a vámpírvadász lány történetét. Az írónő igazi celeb, követheted Twitteren, vagy rajonghatsz érte Facebookon. Akit érdekel, az így igen sok mindent megtudhat az életéről, képek, infók, gondolatok, meglepően közvetlen az egész web2. A magyar wiki oldal pedig ismét siralmas. Hellyel-közzel átvették az angol oldalt. Amit nem értek, hogy miért nem lehetett akkor már egy az egyben? Merthogy a regények résznél csak a két sorozat kötetiről tesz említést, ami igazán nagy hanyagság. Akkor minek ír valakiről, ha igazából marhára nem érdekli? Most már nem is első alkalommal kerül elő a wikipédia, így elmondom, hogy miért is nagy szívfájdalmam. A problémám ugyanis az, hogy akár tetszik valakinek, akár nem, a wiki első számú információforrás. Első a találatok között, tényleg sokan használják. Csakhogy kicsiny hazánkban a szerkesztők nem mérték fel, hogy ennek milyen fontossága van, mekkora felelősséggel jár ez a feladat. Ez pedig dühítő. Amúgy meg az én nézetem szerint tiszteletlenség valakiről úgy szócikket készíteni, hogy az hibás és vagy nem teljes. (természetesen nem őrült maximalizmusról beszélek)

Az első könyv bevezet minket Anita Blake világába, ami lépten-nyomon meglepetéseket tartogat. Ami a legjobb, hogy nem csak az olvasó, hanem a természetfeletti bioszra szakosodott főszereplő is gyakran csak a sötétben tapogatódzik. Anita foglalkozása kissé extrém: halottkeltő. Ez azt jelenti, hogy legtöbb esetben a hiányos végrendelkezés miatt embereket támaszt fel kb. egy órára. Ez a szakma pár éve lett legális és mivel külön tehetség kell hozzá, így jó kis pénzt lehet a szolgáltatásért kérni. A csapat főnöke Bert, ki is használja ezt a helyzetet, ami több könyvben is komoly problémát okoz. A vámpirizmust is csak két éve legalizálták, ami Anitának nem kis kellemetlenséget jelent. Többek között azért, mert most bírói végzés kell ahhoz, hogy megöljön egy vérszívót, amíg ezelőtt elég volt önhatalmúan dönteni. Így körülményesebb lett a vámpírhóhéri státusza. Mindezek mellett, csak hogy ne unatkozzon a rendőrégnek, mint független szakértő segít be a természetfeletti eseteknél. Az a tény, hogy ennyi „munkahelye” van Anitának garantálja, hogy főszereplésével egy könyv sem unalmas. Általában több eset fut egymás mellett, aminek megoldása mind a fiatal lányra vár.

A Bűnös Vágyakban megismerkedünk az alapszabályokkal, hogy Anita miért is utálja annyira a vámpírokat és a Város őrült Úrnője egyből alá is támasztja az érvelését szadista tetteivel. A gyűlöletet egy nagy adag félelem is táplálja, ami ezekben a körökben az életben maradáshoz elengedhetetlen. Ahogy Anita fegyverekhez való ragaszkodása, küzdősportokban való jártassága és hite (amúgy csak felesleges kiegészítő lenne a keresztből). Csakhogy ez nyilván nem lenne elég és ezt szeretem még annyira Hamiltonban. Ugyanis sok író elköveti azt a bakit, hogy a főszereplő, pusztán amiatt a kiváltságos állapot miatt, hogy ő a főszereplő sebezhetetlenné, tévedhetetlenné és mindenhatóvá válik. De nem. Itt a halandók tényleg halandók, gyengék és manipulálhatóak és ezért nem elég, hogy Blake pusztán természetéből fakadóan ellenállóbb még kap egy kis pluszt, itt a legelején. A helyzethez, amibe keveredik nem kis pluszra van szüksége. 

Az állandó történés mellett Anita Blake karaktere viszi a könyvet. A kivételes szépséghez férfias, önfejű egyéniség társul. A káromkodás és a nyers stílus tökéletesen passzol hozzá. A férfiak és szörnyek által urat világban szép szavakkal nem sokra menne. Persze a nőiességét még így sem tudja elveszteni, Jean-Claude ostromolja, pedig mint vámpírmester labdába sem rúghat. Persze azt is megtudhatjuk, hogy Anita szíve sincs kőből. A külső jegyek alapján Hamilton önmaga fiatalkori, felturbózott változatát hozta létre, kettejük között szembeötlő a hasonlóság. Több tulajdonságuk összevág, de vannak dolgok, amiről nem lehet anélkül írni, hogy az ember ne lenne járatos benne pl. fegyverhasználat. Arra azonban nincs ilyen magyarázat, hogy édesanyja elvesztését miért írta bele a történetekbe. Ugyanis Anita Blake és Merry Gentry is gyermekkorában elvesztette az édesanyját és a nagymama jelentős szerepet vállalt a neveltetésében, ahogy Hamiltonnak is.

A könyv képregény változatáról.

Marina és Szergej Gyacsenko - Alekszandra és a teremtés növendékei

„Ne félj!”

Persze… Megint az én hibám, hiszen ki az, aki a fülszöveg és a borító alapján választ könyvet? Micsoda hülyeség. Nem nagyon találtam a szerzőpárosról semmit, sajnos nem értem a cirill betűket. A kritikának bevallom az is betesz, hogy valami lazát szerettem volna olvasni és a leírás szerint azt hittem, az lesz.

Bölcsész vagyok/voltam… azt hiszem, már sosem mosom le magamról, tehát vagyok. Így nem áll messze tőlem az elvontság. Ezt szeretném leszögezni. Azonban ez az önmagát dicsérő szöveg annyira taszított. Állandóan abban a szerepben tetszelgett, hogy ő aztán valami új, valami különleges, közben meg Bevezetés az irodalomtudományba 1.évf/1. Szerintem igenis pofátlanság egy ilyen gondolatot így felhasználni. Lehetett volna finomítani, a történettel ellensúlyozni, vagy egyszerűen feloldani benne, de nem. Csak állt csupaszon, mert ez egy jó gondolat, ami elvisz egyedül egy könyvet, pedig nem.

Szaska jeles tanuló, egyedül él anyukájával, aki szegényes fizetéséből még egy nyaralást is kigazdálkodik egyetlen lánya kedvéért. A visszahúzódó tizenhat évest a felhőtlen pihenés közepén egy férfi rémiszti halálra. Értelmetlennek tűnő feladattal bízza meg és megfenyegeti, hogy ha nem hajtja végre, valami rossz történik. Az iskola utolsó egy évében, otthon is van egy rituálé, amit meg kell tennie, így végül felvételt nyer a Különleges Technológiák Főiskolájára. Itt aztán szembeötlővé válik az átalakulás, ami már az első feladattal elkezdődött. Bár semmit sem tudunk, a tanulókkal közösen sötétben tapogatózunk. Így csak találgathatunk, hogy mit és minek tanulnak. Amiből viszont töményen kijut az a szenvedés. Mindenki nyüglődik és vergődik, mivel Szaska (mondanom sem kell) nagyon különleges tanuló, ezért neki dupla annyi nyüglődés és vergődés jut. Az utolsó tizen-huszon oldalig nem is derül ki, hogy miről van szó. Persze már korábban sejteni lehet, hogy valami rém elvont dolog.

Nem tudom, hogy a többi könyv milyen lehet és kicsit cikiben is érzem magam, hogy mennyi díjat bezsebeltek és akkor tényleg én nem értek valamit… vagy inkább ez nyugtat meg. Ugyanis ez nem élvezhető irodalom, nem olyan, ami az olvasóért van. Legalábbis értem tuti nem.