2012. június 14., csütörtök

Bram Stoker – Drakula


„Szíves, szerető gondoskodását máris ismeri, később megérti majd azt is, miért szerette anyját néhány férfi annyira, hogy sokat mert tenni az ő üdvéért.” Tar Ferencz fordításában

„Jóságát, szerető gondoskodását már ismeri, és később azt is meg fogja érteni, miért szerették annyira bizonyos férfiak, hogy mindent kockára tettek érte.” Sóvágó Katalin fordításában

„Akkor döbbentem rá, hogy kívül állok az ostya körén.” Bartos Tibor fordításában



A mű, ami megalkotta A vámpír alakját és a hiedelem világából beemelte az irodalmiba, mára kicsit megkopott. Bram Stoker 1897-as regénye mégis remek alapot szolgál, az újból virágzó misztikus regényeknek. Ez kötelezővé teszi azok számára, akik kicsit jobban elmélyednének a témában. 

Azért vettem elő én is, mert úgy érzem, ha már vonz a szórakoztató irodalom ezen ága, akkor illetlenség lenne elmenni mellette. Kicsit furcsának találom, hogy nálunk nem szerepel a kötelezők között, persze megértem, hogy a Frankeinsteinbe ültetett „magvas” gondolatok előbbre valóbbak. Persze kicsit korábbi, mint Drakula és Dr. Jekyll története, de mégis érdekes lenne megvizsgálni, hogy milyen párhuzam állítható a jelen és az akkori viszonyok között. Valószínűleg a városiasodás és a modern technika még most is ugyanazokat a félelmeket gerjeszti az emberben, mint az ipari forradalom. Mielőtt elkapatnám magam és belemelegednék az egyik kedvenc témám fejtegetésébe, visszatérek és megígérem, nem érek el az ezotériával kapcsolatos gondolatokig.

A Drakula surprise, surprise levélregény. Azonban, szerencsére többkezes, hogy élvezhető legyen. A különböző szereplők tollából származó naplóbejegyzésekkel, levelekkel kedvez nekünk Stoker. A különböző nézőpontok plusz tudáshoz juttatnak, így többször már egy lépéssel előrébb lehetünk. Mindemellett újságkivágások, fonográf felvételek, hajónapló részletek, gyorsírásos naplóbejegyzések kerülnek a Drakula mappába, ami végül szépen, legépelve örökíti meg a szörny legyőzését. Ahhoz azonban, hogy teljes legyen a történet, a megfelelő kiadást kell olvasnunk. A helyzet ugyanis roppant dühítő.

Bartos Tibor 1985-ös fordítása annyira eltér az eredeti műtől, hogy az felháborító. Leginkább az, hogy ezt sehol sem kell feltüntetni. Plusz, még a borítóra (előre és hátulra) is képesek voltak kiírni (Ulpius-ház), hogy „Bram Stoker Az eredeti Drakula történet!”. Jó persze betűtípus, szerkesztés függő, na de akkor is sokat elmond, hogy így 289 oldalas a könyv, Tar Ferencz fordításában, 424!!! oldal. (Sóvágó Katalin fordítását csak azért nem tudtam példaként felhozni mennyiség tekintetében, mert egy nagy alakú kiadásban van meg tőle a Drakula. Azonban ő is hű az eredeti szöveghez.) Talán érezhető, hogy kimaradt pár rész. Csak egy kicsi innen, kicsi onnan. Akkor még nem említettem azokat a részeket, amik tartalmilag, igaz nem térnek el, de súrolják a határt. Ha jól tudom, a fordítást öt kiadó használta fel…

Azt természetesen megértem, hogy ez a fordítás valamiért ilyen formán született meg. Ezt nem kenném Bartos Tiborra, gondolom (remélem) akkor nyomós oka volt erre. Azt azonban senki sem tudja nekem megmagyarázni, hogy a kiadók miért vették át ennyiszer, használták fel újból és újból és újból. Hogy lehet az, hogy ennyire nem tisztelik az irodalmat. Tar Ferencz fordítása 1925-ben született meg, ezért nyelvezetét kissé elavultnak tartják. Nekem tökéletesen passzolt a műhöz, de kinek a pap. A friss fordítást pedig Sóvágó Katalinnak köszönhetjük. Segítségével remélhetőleg így megszűnik a  megcsonkított könyv terjedése.

A kimaradt részekről. Miután összevetettem a könyveket, senkit sem szeretnék untatni a részletekkel. Csak a legfontosabb különbségekről írok, ami érthetővé teszi, hogy miért nem szabad Bartos Tibor-féle változatot olvasni. Nem fokozom a dolgot, a leglényegesebbel kezdem: más a befejezés. Merthogy az eredeti könyvhöz képest itt kimarad a végszó és hát Drakula meghal, csak olyan sok az eltérés azon a két oldalon, hogy mondhatom máshogy. Emellett még egy nagyon fontos elem is kimaradt, ami két részre osztja a könyvet. Dr. Steward beszámolója Lucy haláláról úgy végződik, hogy: Vége. Persze, már ahol úgy végződik… A számtalan egyéb kihagyás is természetesen dühítő és fontos, hiszen úgy állna össze egy egésszé, alkotna egy egységet és ismerhetnénk meg a szereplőket, az eseményeket olyan mélységig, ahogy azt Stoker jónak látta. Egyes újságkivágások, naplóbejegyzések, levelek hiányában megtörik a történet íve és ez kifejezetten bántó. Ahogy a tartalmilag ugyan egyező részek áradata is az.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése