„A történelem csak akkor fog elkezdődni, amikor partra
szálltunk.”
Ha már az elütésekre képtelenek figyelni, legalább a borítók
értelmesen néznek ki. Amúgy hangulatában hasonlít is az eredetire. Robert Charles Wilsont ez a könyv, majd sorozat tette széles körben ismertté. Szakmai
körökben már az első regényével is elismerést szerzett, A Hidden Place Philip
K. Dick díjra is jelölték 1986-ban. Később másik két könyvével meg is nyerte a
díjat. Hugora is többször jelölték, de végül a Pörgéssel sikerült nyernie is.
A történet érdekes és sikerült annyira egyedivé tenni, hogy
tényleg egy különálló egész. A felütés szerint a csillagok eltűntek és hamar
kiderül, hogy valami földönkívüli erőnek köszönhetően a bolygónk
elszigetelődött a világegyetemtől. Egy láthatatlan burok vesz körbe minket,
aminek mellékhatásaként gyorsan közeledik az emberi faj a kipusztuláshoz. Ez
pedig tényleg csak a könyv és egyben egy sorozat kezdete.
A kilátástalan helyzettel bírkózó fajunkat és az új helyzethez
megoldást kereső elitet Tyler Dupree szemén keresztül látjuk. Tyler egy olyan
fiú legjobb barátjaként nőtt fel, aki kulcsfontosságú szerepet játszik az
emberiség sorsának további alakulásában. Ez kapóra jön, így igazán
bennfentesnek érezhetjük magunkat. A tömegnek még halálra rémülni sem volt
ideje, de mi már tudjuk is, hogy szegény szánalmas átlagot mi rettenti meg. Ez
a távolság végig megmarad, ami kicsit zavart engem. Csak pár hír, hogy az eseményeket
milyen módon tálalták a publikumnak, pár szereplő, aki emberien viselkedik.
Persze valamit, valamiért, máshogy nem lehetnénk benne az események sűrűjében.
Mégis, Tyler nekem nem elég jó. Rideg, érzelemmentes. Csak
úgy van. Igyekszik jó lenni, a megfelelőt cselekedni, de a lélek hiányzik
belőle. Még a kitartó, évtizedeken áthidaló szerelme is csak valami beteges,
üres ragaszkodássá degradálódik így a szememben. Hiszen sosem tesz semmit.
Hagyja, hogy jobbról balra tegyék, utasítsák, kérjék, kihasználják. Az sem
segít, hogy egy ponton ezt kicsit erőltetetten, de megpróbálja nekünk
megmagyarázni Wilson. Úgy beállítani, hogy ez a kialakult helyzetre való
sajátos reakciója Tylernek. Az a baj, hogy mivel a karakter nem győzött meg és
mindennek ő az alfája és omegája, hiszen csak az ő életét ismerjük és általa
másokat, így annyira nem.
Amit sajnálok. Mert a történet, a megoldás, amire jutnak és
kivitelezés mind, mind nagyon tetszik. Az
elmesélés módja pedig egyedi és remekül fenntartja az érdeklődést. A legelső
oldalakon Tyler ugyanis valami szert kap, aminek mellékhatása az írás. Így a
jelen mellett párhuzamosan megismerjük a múltat, az utat, ami ide vezetett. Az író
remek ritmust alkotott, mestere a figyelem fenntartásának. Az egész ettől válik
igazán jóvá. Gyorsan el is kezdem a 2. részt, hátha a főszereplő nekem való és
így még élvezetesebb lesz. (bár sajnos az egyik barátom jóslata alapján nem fog
tetszeni a folytatás…)
Persze olvasás közben a szünetekben többször megfordult a
fejemben: Mit tennék, ha tudnám, nincs messze a világ vége? Melyik csapathoz
tartoznék?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése