Ben Elton – Parázs a hamu alatt

"Visszalépett a lakásába, és beengedte a férfit."

Éppen valami könnyedre vágytam és az előző krimije után gondoltam jó választás lehet. Kicsit mást kaptam, mint amire számítottam, de ez nem vont baj. Jól szórakoztam és ez pont arra volt jó.

Valamiért arra a roppant egyszerű megoldásra számítottam, hogy egy kis bevezetés után valaki meghal, és akkor jöhet a nyomozás. Egy idő után bele kellett törődnöm, hogy senki sem hal meg. Aztán ezen túllépve kellemesen mulattam. Bár nem egy egyszerű krimi, elég erős a szerelmes vonal és inkább így csak regény.  Annak viszont jó. 

Polly egy egyedülálló nő, akinek életét egy őrült zaklató keseríti meg. Kezdetben azt hihetnénk, hogy ez az egyedüli érdekes benne, de nem. Megismerjük első szerelmének történetét, ami az egész életét meghatározza és a fontosabb állomásokat is. Jól felépített karakter, ahogy a másik főszereplő is.

Igaz, a leírás szokatlan fordulatot ígér, de a Miami, New York-i és sima helyszínelőkön, az Agatha Christien és mindenféle hasonlón edződött olvasót már nemigen lehet meglepni. Bár nyilván nem adhatnak a leírásomhoz hasonló jellemzést. Kevesen keresnek egy helyes, 3 óra alatt kivégezhető limonádét. Akik mégis, azoknak szeretettel ajánlom ezt a könyvet.

Bartos Erika - Bogyó és Babóca sorozat

Ajándék könyv kicsiknek

A Bartos Erika hívők azonnal "kapcsoljanak el", hogy ne mérgelődjenek a nézetkülönbségen. Nekem ugyanis nem kedvencem a sorozat. Amúgy vállalom, hogy velem van a baj, hiszen a komoly sikerek, könyv könyv hátán, játékok, pólók, rajzfilm, kiállítás magukért beszélnek.

Azt is tudom, hogy egyfelől miért szeretik a könyveket. Baráti házaspár bevallása szerint jó, hogy hétköznapi eseményeket dolgoznak fel a történetek, így a kétéves is hasznos információhoz juthat. Persze a kis mesékben felsorakoztatott értékek mellett sem mehet el az ember, mint a természet szeretete, a barátság fontossága, a konfliktushelyzetek megoldása.

Kicsit kellemetlenül éreztem magam a dicshimnuszok mellett és féltem megírni ezt a kritikát, de körbenézelődés közben rátaláltam, hogy véleményemmel nem vagyok egyedül. Az origo 2011-ben már szépen összefoglalta mindkét oldal érveit és Molnár Gábor Tamás kritikájával is nagyon egyetértek.

Tehát tudom, hogy nem mondok újat, de. Nálam egy igazi mesekönyv(, ami a legkisebbeknek szól az) úgy kezdődik, hogy illusztráció. Majd csak egy hajszálnyival lemaradva a történet és a szöveg. A nyelvi ötletesség, választékosság pedig kötelező. Ezeknek a hiányában csak egy lapozót tudok elképzelni. Egy béna lapozót. Az egyszerűség sokszor fontos, de létezik a bántó kategória. A szülők a mindennapokkal kapcsolatos dolgokat elmagyarázzák, kommentálják az eseményeket. Miért kéne, hogy ugyanezt tegye a mesekönyv is? Éppen ellenkezőleg, ezért kéne, hogy többet adjon.

Stephen King, Joe Hill – In the tall grass

„In the end, all of them trooped across Route 400 and entered into the tall grass.”

A novellákkal sosem voltam jóban, mert olyan rövidek. Ez a történet eredetileg az Esquire magazin 2012-es Június-Júliusi és Augusztusi számában jelent meg. Majd ebook és audiobook formátumban is kiadták. Az izgalmat pedig az okozza, hogy igazi Stephen King fanatikus vagyok, komoly gyűjteményem van és a fia, Joe Hill könyve is az egyik kedvencem lett. Ezután logikus, hogy azon melegében lecsaptam közös novellájukra.

A történet egyszerű, de nagyszerű. A szokásos eszközökkel dolgoznak, amivel a szokásos eredményt érik el. De ez egyáltalán nem negatívum. Kinget azért is szeretem annyira, mert azt kapom, amire számítok. Hosszan előkészített borzongás, aminél azt a pillanatot várom a legjobban, amit egyben a legkevésbé is. Az igazság, amikor kiderül, hogy mi is van, ami úgy már nyilván annyira nem rémisztő.

A műfaji kötöttségek miatt, most nem annyira hosszadalmas a felvezetés. Bár a könnyedséget kicsit Joe Hillnek is tulajdonítom. Lehet, nem kéne hosszú távú következtetéseket levonnom egy könyv alapján, de úgy érzem, hogy ő menthetett meg a múlt hosszas felidézésétől. A félelem forrása már a címben adott. A gyakran használt kukoricás testvére a susnyás, ami természetfeletti kapcsolat miatt itt igazából hosszúra nőtt fű. Egy történetben a lehető legtöbb alapvető félelemmel kapcsolatos dolgot vegyítik, ami még nem bántó. Ez az egyik titok szerintem. A gyerekkorból visszamaradt félelmek előcsalogatása, amihez hozzájárulnak a felnőttkori alapvető tudás megkérdőjelezése. Persze, persze nincs semmi a sötétben, de mi van, ha mégis?