„In the end, all of them trooped across Route 400 and entered into the
tall grass.”
A novellákkal sosem voltam jóban, mert olyan rövidek. Ez a
történet eredetileg az Esquire magazin 2012-es Június-Júliusi és Augusztusi
számában jelent meg. Majd ebook és audiobook formátumban is kiadták. Az
izgalmat pedig az okozza, hogy igazi Stephen King fanatikus vagyok, komoly
gyűjteményem van és a fia, Joe Hill könyve is az egyik kedvencem lett. Ezután logikus, hogy azon melegében lecsaptam közös novellájukra.
A történet egyszerű, de nagyszerű. A szokásos eszközökkel
dolgoznak, amivel a szokásos eredményt érik el. De ez egyáltalán nem negatívum.
Kinget azért is szeretem annyira, mert azt kapom, amire számítok. Hosszan
előkészített borzongás, aminél azt a pillanatot várom a legjobban, amit egyben
a legkevésbé is. Az igazság, amikor kiderül, hogy mi is van, ami úgy már
nyilván annyira nem rémisztő.
A műfaji kötöttségek miatt, most nem annyira hosszadalmas a
felvezetés. Bár a könnyedséget kicsit Joe Hillnek is tulajdonítom. Lehet, nem
kéne hosszú távú következtetéseket levonnom egy könyv alapján, de úgy érzem,
hogy ő menthetett meg a múlt hosszas felidézésétől. A félelem forrása már a
címben adott. A gyakran használt kukoricás testvére a susnyás, ami
természetfeletti kapcsolat miatt itt igazából hosszúra nőtt fű. Egy történetben
a lehető legtöbb alapvető félelemmel kapcsolatos dolgot vegyítik, ami még nem
bántó. Ez az egyik titok szerintem. A gyerekkorból visszamaradt félelmek
előcsalogatása, amihez hozzájárulnak a felnőttkori alapvető tudás megkérdőjelezése.
Persze, persze nincs semmi a sötétben, de mi van, ha mégis?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése