„Szép álmokat.”
Sokáig szemeztem ezzel az esszékötettel. Annyira frappáns címe van állandóan az járt a fejemben amikor megláttam, hogy „Már lángolt, amikor ráfeküdtem” „… Mi van?!” (hasonlóan vagyok a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal c. könyvvel) Az íróról olvasható pár sor kicsit elrettentett, de úgy döntöttem adok neki egy esélyt. Meg már olyan hosszú ideje furdalta z oldalamat a kíváncsiság, hogy mi van azzal a kanapéval…
Fontos megjegyezni, hogy jó kézbe venni a könyvet. A Cartaphilus Könyvkiadónál jelent meg, az enyém 2008-as. A külső borító ízléses, és amikor lekerül, a kemény fedélen fekete-fehérben hasonló kép látható, csak a hátteret már lángnyelvek díszítik. Stílusban mind a három esszékötet borítója megegyezik, az eddig egyedüli, három részből álló regényénél viszont eltér a design. Ami sajnálatos, hogy a legismertebb és ez által a legtöbbet dicsért esszékötetét nem ők adták ki. Ez, a „Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes” című a Park Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Mondanom sem kell, hogy ég és föld. Náluk a hétköznapi pszichológia c. kategóriába fértek bele Fulghum gondolatai.
Miért féltem tőle? Fulghum 22 évig unitárius lelkész volt, közben rajzot, festészetet és filozófiát tanított. Hát ezért. Már egy tanár önmagában nehéz eset, foglalkozásából fakadóan megmondja a tutit, de ha még van egy hivatása, ami az állandó prédikációra sarkallja, ott bolond lennék nem tartani a könyvtől. Kellemeset csalódtam, várom a következő akciót, hogy kibővítsem a gyűjteményemet.
A rövid írások nagyon kedvesek. Viccesen komolyak. Tudom, kicsit zavaros, tehát: két olvasata létezik a történeteknek, gondolatoknak, amiket Fulghum megírt. Egy felületes, szórakoztató, amikor csak átfutod azt a pár oldalt és olvasása közben önkéntelenül is halvány mosoly jelenik meg az arcodon. A mondanivalója nem bonyolult, egyből szembeötlik, de a mélyebb tartalomhoz kicsit le kell ásni. Szerintem tökéletes olvasmány napi utazáshoz. Pár megálló alatt elolvasod az egyik esszét és amíg átszállsz, tovább utazol elgondolkozhatsz azon, hogy számodra mit is jelentett.
Szerettem benne, hogy valós dolgokról szól. Nem tudom miért, de nyomatékosabbnak érzek egy mondanivalót, ha igaz történeteken keresztül olvashatom. Akkor is, ha tudom, hogy kicsit simítgatva, alakítva kaptam meg. A szépelgést nem jól viselem, ami sok ilyen jellegű kötet meghatározó motívuma. pl.: amikor az elképzelt nagymama az elképzelt unokával beszélget és a gyermeki „bugyuta” kérdésre olyan mély értelműen, de egyszersmind egyszerűen válaszol, hogy annak szépsége könnyet kéne, hogy az ember szemébe csaljon. Egy valós történeten keresztül elhiszem, hogy nem csak egy fellengzős álom, hogy valaki kedves/jó szívű/önzetlen/etc. legyen, hanem igenis vannak olyanok, akiknek sikerült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése