Peter Abrahams – Lenn, a nyuszi barlangjában

Relytélyes események Echo Fallsban

„Elindultak sétálni.”

Hatalmas betűkkel áll a könyvön, még a szerzőt is második helyre utasítva, hogy Stephen King ajánlásával. Nem sokat gondolkoztam, hogy megbízzam kedvencem ízlésében, hanem megvettem ezt a gyerekkönyvet. Gyerekkönyv? Igen, a második fejezet után már biztos voltam benne, hogy ennek a darabnak az Ifjúsági irodalom felirattal ellátott polcon a helye. Valahogy ez elkerülte a figyelmemet a vásárlásnál, most nem állítanám biztosan, hogy más hibája volt. Mivel már 5 éve történt, nem emlékszem pontosan, de azért gyanakszom.

Peter Abrahms oldalát böngészve kiderül, hogy egy gyermekeknek szóló sorozat első darabja a Lenn, a nyuszi barlangjában. A nyolcvanas évektől publikáló írót ezek a kötetek tették igazán híressé. Ezt megelőzően többségében felnőtteknek írt krimiket, amikben fontos szerepet kapott, hogy más tájakra kalauzolta el olvasóit. Aztán 98-ban elhangzott a mindent megváltoztató mondat „My favourite American suspense novelist.” Stephen King.

A főszereplő Ingrid, aki egy majdnem 13 éves kiskamasz. Már a könyv első oldalain megtudhatjuk, hogy kedvence Sherlok Holmes és ehhez mérten ő is igyekszik megfigyelni az apróságokat. Ezzel a remek módszerrel Ingrid elmesélése alapján közelről is megvizsgálhatunk bizonyos részeteket. Ez a fogás az írót dicséri, így a szövegben nem keltenek zavart ezek a kis elemek. Ingrid számára most nyílik ki a világ és mi elkísérhetjük erre az útra. Feltérképezi a környéket, Echo Fallst. Először érdeklődik utána fiú és először van köze gyilkossághoz. 

A békés, csendes kisvárosban ugyanis (váratlanul) megölnek valakit. Az áldozat Katherine Eve Kovac alias Dilinyós Katie. Pont az a fura magányos nő, aki Ingridet beinvitálta magához, amikor a lány kicsit eltévedt. Nagy zavarában a lakásban felejtette a piros focicipőjét és így máris nyakig ül a slamasztikában. A történet érdekes, fordulatos és szórakoztató. Hogy jön egy nyomozáshoz az Alice csodaországban? Hát a színjátszó körrel éppen ezt a darabot próbálják a gyerekek. Természetesen több elem is szerepet kap a könyv egészében, utalások és helyzetek mutatnak Lewis Carroll művére.

A gyilkosságon kívül nagy hangsúly van a kiskamasz léten, hiszen ifjúsági irodalomról beszélünk. Abrahams találóan írja le a lány gondolatait, kapcsolatait és ezt nem csak a ködös emlékeimre alapozva mondom, hanem a sikeresség alapján. A gyerekek biztos nem szeretnék, ha állandóan az járna olvasás közben a fejükben, hogy Ja, ahogy te azt elképzeled.

A fiatalok számára egy elrettentő tulajdonsága lehet a könyvnek, a hosszúsága. 350 oldal. Bár, a Harry Potter és a Twilight bebizonyította, hogy van az a történet, amikor a mennyiség nem szempont. amúgy meg szeretném hinni, hogy aki olvas (még ha tizenéves is), annak nem számít, hogy milyen hosszú egy könyv.

M.C. Beaton – Agatha Raisin és a parázna lódoktor

„James visszavonult a házába, és bevágta az ajtót, miközben az össze nem illő pár nevetve és kiabálva folytatta az útját.”

Megszokottól eltérően, kicsit hosszabb bevezetés következik. A sorozatokkal állandó problémában vagyok. Annyira zavaró, hogy nem jelölik rendesen, már többször említettem és most megint belesétáltam. Ugyanis azt hittem, hogy ez a sorozat első része. Igaz, nem néztem utána rendesen, de mivel nem jelzik, a kiadás dátuma alapján gondoltam így. Amúgy a Spenótos halálpitét vettem volna meg, mert annak tetszett meg a címe, leírása anyukámnak. (amúgy mondanom sem kell, hogy nálunk összevissza adják ki, mert végül is a spenótos az első) A könyv ugyanis ajándék volt és így adódott még egy probléma már ebből a címből. Elsőre nem tudták hova tenni. Ugyanis valljuk be, fura a címben az a szópár, hogy „parázna lódoktor”. A párom, amikor először meglátta a borítót egyből azt kérdezte, hogy ez milyen könyv? Tehát annyira nem passzol, az eredeti cím meg hát köszönni sem köszön a magyar testvérnek: Agatha Raisin and the Vicious Vet.

A borító viszont egy az egyben megegyezik az egyik külföldi tervvel, ami csinos. Jó ez a fehér háttér és a rajzolt téma. Egy valami még különlegessé is teszi, a szöveg elrendezése. A cím ugyanis a főszereplő nevével kezdődik minden esetben (ami jelenleg pontosan 22t jelent) és ez az oldal tetején látható. Pontosan úgy, mint ahogy az írókat jelölni szokták. M.C. Beaton azonban nem akar átverni, alul az ő neve is, megegyező nagyságban fel van tüntetve. Ez csak egy kedves, ötletes kikacsintás. Ahogy a főszereplő neve is összecseng azzal a bizonyos, nagyon híres Christievel.

M.C. Beaton neve összeforrt a krimivel, de romantikus olvasnivalóval is ellátja a közönségét. Eddig 101 írása született, 11 sorozat, ezek közül kettőnek több, mint húsz része van, ezek Agatha Raisin és Hamish MacBeth történetei. Saját nevén, Marion Chesneyként is publikált, de már a romantikus könyveit is kiadták M.C. Beaton név alatt is. Honlapján nem sok személyes információ található az írónőről, de azért érdemes bekukkantani.

Igazából lehet, nem is baj, hogy ilyen hosszúra sikeredett a bevezetés, mert a könyvről nem sok mindent tudok elmondani. Amikor első ízben próbáltam meg összegezni a gondolataimat csak egy jelző volt, ami előkerült és ez ennyi: aranyos. Próbáltam forgatni, hogy, na de mégiscsak mélyebb értelmet kéne előcsikarni, de rendre csak az jött fel: aranyos. Ájjj. 

Igazából nem számítottam semmire, mert ez egy kis nyomozós szösszenet, csak egy kicsit mulatni szerettem volna. Azonban amikor a végére értem nem tudtam volna megmondani, hogy mi visz rá valakit arra, hogy rajongjon a karakterért és mind a 22 könyvet beszerezze. Agatha Raisin engem nem nyűgözött le, se nem volt szimpatikus, se nem idegenkedtem az idősödő nőtől. Olyan semleges volt. Pontosabban némi zavart keltett, hogy viccesnek kellett volna éreznem, hogy olyan helyzetidegen a viselkedése. Az egyik humorforrás ugyanis az lenne, hogy a vidéki életbe belepottyant Agatha nem képes megfelelően öltözködni, még itt is a méregdrága, elegáns ruhatárából válogat és megragad minden alkalmat, hogy átöltözzön. 

A nyomozás pedig nem egy nagy só. (ez egy komoly kritikusi kategória) Agathával közösen a helyi agglegény, James Lacey is kíváncsi és elhatározzák, hogy nem egy véletlen baleset áldozata lett az elhalálozott állatorvos, hanem idegenkezűség van a dologban. Így házról házra járják azokat, akik a doktor ismerősei voltak és mindenkit beavatnak a feltételezésükbe. Ennél a pontnál felteszik a mindent eldöntő kérdést, hogy az aktuális faggatottnak mi a sejtése, ha gyilkosság történt ki lehetett az elkövető. Aztán szépen, lassan egyre többet tudnak meg.

James Lacey, a nyugalmazott katona karaktere olyan Mr. Darcy-szerű akar lenni. Nekem inkább olyan üres lett. A karót nyelt, szűkszavú férfi azért tud izgalmas is lenni, profi betörő és a közelharc során sem kell félteni. Több lehetne az ilyen akció. Mindamellett kiderülhetne több magánéleti információ Jamesről. Megrögzött agglegény és könyvet ír(na) pluszban minden magányos vénlány szemet vetett rá.

Tényleg, aranyos és ha valaki oda van az ilyen limonádés nyomozós könyvekért, annak biztos a kedvence lesz. Azonban érződik rajta, hogy 93-ban íródott az idősebb korosztály számára.

Domonyi Rita, Nagy Dóra – Süteménység

A sütemények édes élete

Ajándék könyv kicsiknek

Amikor először lapoztam át a könyvet, nem tudtam eldönteni, hogy ki a nagyobb zseni, az író, vagy az illusztrátor. (ha a fociban minden játékos lehet zseni, máshol miért ne lehetne az valaki, aki nagyon jó?) Szimpatikus megoldásként, és gondolom a közös munkát is jelezve a borítón a szerzőnél két nevet találunk. A sütikről szóló kis műremekeket Domonyi Rita írta, a kötetet tervezte és a rajzokat készítette Nagy Dóra. Domonyi Ritával itt található egy interjú, amit elolvasva egyből az volt az érzésem, hogy a legszívesebben azonnal felhívnám, hogy beszélgessek vele. Persze, az ember ilyet nem tesz, így marad a könyv ismételt, mosolygós átlapozása.

Tizennégy édes mese található a könyvben. Annyira süti! Különböző édességek élettörténetét követhetjük egy-egy oldalon nyomon. A találó kifejezések, szójátékok garantálják, hogy nem csak a gyerekek, hanem a szülők is szeretni fogják a mesekönyvet. Szigorú szakmai véleménnyel állíthatom: annyira jó!

Az egész kicsiknek még nagyon bonyolult, de a lelkesebb szülők már 4, 5 éves gyermeküknek felolvashatják a tanulságos meséket. Azért a lelkesebbek, mert valószínűleg több szó, kép magyarázatra szorul majd. Ráadásul vannak olyan részek, amihez egy jó adag fantázia is szükséges, hogy a kicsiknek is érthető formába szedjük. Például a 15. oldalon egy más-féle sütiről olvashatunk. „Már gyerekkorában is szalámis szendvicsnek öltözött.” Ááááá! Imádom.

Igaz, ebben a rovatban gyermekirodalomról beszélünk, de bohó felnőtteknek is jó ajándék lehet. Nekem kétszer is meg kellett vennem. Első alkalommal magamnak, aztán újból nekem. Merthogy az egyik barátnőmnek lelkesen mutattam, hogy milyen kincset találtam. Kölcsönkérte, hogy minden történetet elolvashasson. Majd megkérdezte, hogy nagy gond lenne, ha megtartaná, mert beleszeretett.