Anita Blake, vámpírvadász 09
„Jobb híján.”
Már említettem, hogy Edward karaktere nekem nagyon tetszik. Ebben a részben kiderül, hogy nem csak én vagyok fura. Az előszóban Hamilton az Edward-rajongóknak ajánlja a könyvet, akik kérdéseikkel a megírására ösztönözték. Így lett ez, a bérgyilkos története.
Anita éppen jegeli a kapcsolatát/tait és nem találkozik a fiúkkal, hétvégenként elutazik, hogy megtanulja kezelni a jeleket. Pontosabban nem is kezelni, mert az logikus lenne, hanem lezárni. Lehet, hogy én nem értek valamit, de nekem valahogy ez annyira meglepő irány. Később összevág majd azzal, hogy Anita az a menekülős fajta, mármint ennek lesz kikiáltva. Szerintem eddig ez nem így volt, sőt ezért nem passzol. Na jó, ez egy olyan esemény lesz, amiből bőven születnek bonyodalmak, így legalább valamire használható. Egyelőre amúgy teljesen lényegtelen az egész, mert Anita el lett távolítva a veszélyzónától, hogy Edwardot a természetes élőhelyén figyelhessük meg.
Ted Forrester Edward alteregója, aki Santa Fében olyan, mint Anita. Szörnyvadász és szoros együttműködésben dolgozik a rendőrséggel, de most kifogott rajta egy ügy és segítséget kér. Pontosabban behajt egy tartozást kedvenc vámpírvadászán. Az egész nagyon üdítő. Ismét messze a fiúktól, nincs szenvedés, nyomozás van. Mindemellett senkinek, semmilyen indoka sem lesz arra, hogy utána utazzon. A feszültség így kivételesen nem szexuális töltetű, hanem Ed/Ted-től kéne félni, hátha ki akarja Anitát nyírni. Izgalmasnak izgalmas, csak hát nem is olyan rég Edward közölte, hogy nem akarná megölni. Aztán ugyanez a séma áttevődik Edward egyik emberére, akinek a kis nők a gyengéi. Szereti őket megerőszakolni és feldarabolni.
Ted/Ed magánélete hozza a kötelezőt. Szigorúan meghökkentés címén van egy szöszi, érzékeny özvegy Donna, akivel már jegyben járnak és a nő gyerekei, egy tizennégy éves fiú és egy hat éves kislány. Amúgy az egész nagyon el van találva. A kezdeti kétségeket remekül oldja Hamilton és Anita gondolatai egy az egyben összecsengenek az olvasóéval. Nagyon üdítő az egész.
Az aktuális bűntény áldozatai hátborzongatóak. Minden egyes könyvnél az az érzés kerülget, hogy nem, ezt már nem lehet felülmúlni és még undorítóbbat, szörnyűbbet kitalálni. Hát de. Mind a rendőrségi vonalon és a szörny vonalon állandóan újat tud nyújtani Hamilton, amiért elismerés jár neki. Tudom, a szerelmi szál is csak az én ízlésemnek nem elég jó, de a következőkben egy újítás azt is igencsak érdekessé teszi. Amúgy meg az is lehet, hogy az első ilyen történet miatt alakul így ez az egész, mert az alaptézis tényleg az, hogy úgy nem lehet érdekes valami, ha beteljesedik. A szappanoperák csak erre építenek. Azonban Merry Gentry történeténél bebizonyítja, hogy még mennyi mindennel lehet egy kapcsolatot érdekessé tenni. Azt hiszem a 10. kötet után itt is valami hasonló alakul ki. Na, de kicsit elkalandoztam.
Kis baki a 188 oldalon, Anita állítja, hogy még sosem sebesítette meg a saját keresztje. A Kárhozottak Cirkuszában pedig pont Edward előtt kötögette az égett sebet. Nagyon érdekes volt, amikor a 71. oldalon abba botlottam, hogy „zsinyegelés”. A szövegkörnyezetből volt sejtésem, de azmiaz és merre használják? Persze utána néztem, de azért vicces. Ahogy a 211. oldalon a „vadvirág darvadozott”-on is megakadt egy pillanatra a szemem.
Jajj és még csak most, mert az előzőekben valahogy nem jutottam el odáig, de a Richard mizériához egy aprócska iciri-piciri megjegyzés. Ezzel a csodás lovaggal mindössze 2 hónapig jártak, majd 5 hétig mentek a dupla randik már a vámpírral kiegészülve. Kb. egy gimis flört tart eddig!!! Itt azért kicsit lehetett volna jobban kiszámított a dolog. Amúgy utólag így is annyi hiba van az ilyen-olyan visszaemlékezésekben, hogy az meglepő. Pontosabban az időt érintő dolgokban.
Lehet, hogy ebben a kritikában kicsit elkalandoztam erre, meg arra, de a lényeg, hogy ez a könyv végre nagyon jó. Kicsit különálló darab, de nem is baj, hogy nem simul bele a sorba. Így talán ez után csak nagyobb lesz a döbbenet a 10. kötetet olvasva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése