Laurell K. Hamilton – Leláncolt Nárcisszusz

Anita Blake, vámpírvadász 10

„Kell ennél több?”

Ez az a könyv, amitől már a kezdettől féltem. Tudtam, hogy egyszer elérek idáig és írnom kell róla, de nagyon nem akartam. Ez amolyan vízválasztó. Amikor először olvastam a sorozatot itt csak pislogtam és nem értettem. Aztán eldöntöttem, hogy így is tetszik és kész. Remélem, más is így volt ezzel.

A helyzet ugyanis a következő: ha a kilencedik résszel bezárólag kéne valami skatulyát alkalmaznom az Anita Blake sorozatra, akkor az a fantasybe oltott romantikus krimi lenne. Innentől viszont átléptük a romantikát és paff, az erotikus műfajnál találjuk magunkat. Ezt nem lehet ragozni valahogy? Mert azt hiszem, hogy az erotikus nem eléggé fedi a természetfeletti lényekkel való lepedőakrobatika fogalmát. Mi is ezzel a problémám? Nem, nem vagyok prűd, így alapból nem ezzel a résszel van gondom. Hiszen, akkor simán azt tanácsolnám magamnak, ha nem érdekel, nem tetszik, nem kell olvasni és kész. A problémám az, ahogy ide jutottunk.

Anita Blake jól nevelt kislány, aki nem szexel az esküvő előtt. Nem, nem szűz (az azért mégis fura lenne a mai világban), de úgy döntött, hogy csak azzal hajlandó lefeküdni, aki később is ott lesz, hogy kielégítse az igényeit. (igen, ezen már egyszer ellamentáltam, csak ezért nem engedem most szabadjára a tollam) Most nem azért, de ezt a csajt hogy lehet annyira kiforgatni önmagából, hogy végül fűvel-fával kalandba kényszerül? Persze közben magyarázás az van, Anita is vívódik, de olyan zavaros lesz tőle az egész. Ebben is ezerszer jobb szerintem Meredith története. Ott már eleve eldöntötte Hamilton, hogy erotikus sztori lesz és mégis sikerült a kis hercegnőt úgy megformálni, hogy nem tűnik lotyónak. Úgy érzem, hogy Anitánál pont ezzel csúszott meg. Hogy legyen egyszerre szajha is meg nem is? A legegyszerűbben úgy lehet oldani a kezdeti zavart, amit a váltás okoz, hogy eltekintünk az előzményektől. Volt, nincs szűzies, szörnyektől undorodó vámpírvadász. 

Gondolom, ebből már lejött, hogy itt még történik valami, ami feldobja a Hóhér szexuális életét. Ahhoz, hogy ne spoilerezzek kicsit körülményesen fogom most megfogalmazni a mondanivalóm. A lényeg, hogy nagyon kíváncsi lennék arra, hogy ez a fordulat vajon mikor jutott eszébe Hamiltonnak? Mert az én olvasatomban csak egy ügyes mentés Anita egyik tette kapcsán. Aztán ez elszabadul és új irányba tereli a történetet. Na, majd a következő könyv kapcsán hosszabban értekezek erről az egészről, mert így kissé nyögvenyelős.

A Leláncolt Nárcisszuszban éppen itt az idő, hogy a két fiú képbe kerüljön. Anita önkéntes száműzetését kénytelen feloldani, mert Nathaniel bajban van és szüksége van Jean-Claude segítségére, hogy kiszabadítsa. (Csak nagyon halkan jegyezném meg, hogy Anita elrohanásáig én még szenteltem volna egy könyvet a jelek szörnyűségesen szörnyű tulajdonságainak kidomborítására, mert így kicsit üres volt.) A vámpír azonban nem csak erősítésnek kell, hanem ha már lúd legyen kövér meg kettőt egy csapásra stb., stb., alapon akkor egyesíthetnék a jeleket is, hogy az aurán keletkezett lyukak ne okozzanak több problémát. A trió végre összeáll és annyira érdekes és új az egész, hogy csak lélegzet visszafojtva lehet olvasni. Nem kell aggódni, Hamilton nem meri kipróbálni, hogy milyen hosszan tudja fenntartani így az érdeklődést. A kártyavár összeomlik és ismét hatalmas katyvasz közepén találja magát Anita, amiből most szinte lehetetlen kimászni.