Ben Elton – Parázs a hamu alatt

"Visszalépett a lakásába, és beengedte a férfit."

Éppen valami könnyedre vágytam és az előző krimije után gondoltam jó választás lehet. Kicsit mást kaptam, mint amire számítottam, de ez nem vont baj. Jól szórakoztam és ez pont arra volt jó.

Valamiért arra a roppant egyszerű megoldásra számítottam, hogy egy kis bevezetés után valaki meghal, és akkor jöhet a nyomozás. Egy idő után bele kellett törődnöm, hogy senki sem hal meg. Aztán ezen túllépve kellemesen mulattam. Bár nem egy egyszerű krimi, elég erős a szerelmes vonal és inkább így csak regény.  Annak viszont jó. 

Polly egy egyedülálló nő, akinek életét egy őrült zaklató keseríti meg. Kezdetben azt hihetnénk, hogy ez az egyedüli érdekes benne, de nem. Megismerjük első szerelmének történetét, ami az egész életét meghatározza és a fontosabb állomásokat is. Jól felépített karakter, ahogy a másik főszereplő is.

Igaz, a leírás szokatlan fordulatot ígér, de a Miami, New York-i és sima helyszínelőkön, az Agatha Christien és mindenféle hasonlón edződött olvasót már nemigen lehet meglepni. Bár nyilván nem adhatnak a leírásomhoz hasonló jellemzést. Kevesen keresnek egy helyes, 3 óra alatt kivégezhető limonádét. Akik mégis, azoknak szeretettel ajánlom ezt a könyvet.

Bartos Erika - Bogyó és Babóca sorozat

Ajándék könyv kicsiknek

A Bartos Erika hívők azonnal "kapcsoljanak el", hogy ne mérgelődjenek a nézetkülönbségen. Nekem ugyanis nem kedvencem a sorozat. Amúgy vállalom, hogy velem van a baj, hiszen a komoly sikerek, könyv könyv hátán, játékok, pólók, rajzfilm, kiállítás magukért beszélnek.

Azt is tudom, hogy egyfelől miért szeretik a könyveket. Baráti házaspár bevallása szerint jó, hogy hétköznapi eseményeket dolgoznak fel a történetek, így a kétéves is hasznos információhoz juthat. Persze a kis mesékben felsorakoztatott értékek mellett sem mehet el az ember, mint a természet szeretete, a barátság fontossága, a konfliktushelyzetek megoldása.

Kicsit kellemetlenül éreztem magam a dicshimnuszok mellett és féltem megírni ezt a kritikát, de körbenézelődés közben rátaláltam, hogy véleményemmel nem vagyok egyedül. Az origo 2011-ben már szépen összefoglalta mindkét oldal érveit és Molnár Gábor Tamás kritikájával is nagyon egyetértek.

Tehát tudom, hogy nem mondok újat, de. Nálam egy igazi mesekönyv(, ami a legkisebbeknek szól az) úgy kezdődik, hogy illusztráció. Majd csak egy hajszálnyival lemaradva a történet és a szöveg. A nyelvi ötletesség, választékosság pedig kötelező. Ezeknek a hiányában csak egy lapozót tudok elképzelni. Egy béna lapozót. Az egyszerűség sokszor fontos, de létezik a bántó kategória. A szülők a mindennapokkal kapcsolatos dolgokat elmagyarázzák, kommentálják az eseményeket. Miért kéne, hogy ugyanezt tegye a mesekönyv is? Éppen ellenkezőleg, ezért kéne, hogy többet adjon.

Stephen King, Joe Hill – In the tall grass

„In the end, all of them trooped across Route 400 and entered into the tall grass.”

A novellákkal sosem voltam jóban, mert olyan rövidek. Ez a történet eredetileg az Esquire magazin 2012-es Június-Júliusi és Augusztusi számában jelent meg. Majd ebook és audiobook formátumban is kiadták. Az izgalmat pedig az okozza, hogy igazi Stephen King fanatikus vagyok, komoly gyűjteményem van és a fia, Joe Hill könyve is az egyik kedvencem lett. Ezután logikus, hogy azon melegében lecsaptam közös novellájukra.

A történet egyszerű, de nagyszerű. A szokásos eszközökkel dolgoznak, amivel a szokásos eredményt érik el. De ez egyáltalán nem negatívum. Kinget azért is szeretem annyira, mert azt kapom, amire számítok. Hosszan előkészített borzongás, aminél azt a pillanatot várom a legjobban, amit egyben a legkevésbé is. Az igazság, amikor kiderül, hogy mi is van, ami úgy már nyilván annyira nem rémisztő.

A műfaji kötöttségek miatt, most nem annyira hosszadalmas a felvezetés. Bár a könnyedséget kicsit Joe Hillnek is tulajdonítom. Lehet, nem kéne hosszú távú következtetéseket levonnom egy könyv alapján, de úgy érzem, hogy ő menthetett meg a múlt hosszas felidézésétől. A félelem forrása már a címben adott. A gyakran használt kukoricás testvére a susnyás, ami természetfeletti kapcsolat miatt itt igazából hosszúra nőtt fű. Egy történetben a lehető legtöbb alapvető félelemmel kapcsolatos dolgot vegyítik, ami még nem bántó. Ez az egyik titok szerintem. A gyerekkorból visszamaradt félelmek előcsalogatása, amihez hozzájárulnak a felnőttkori alapvető tudás megkérdőjelezése. Persze, persze nincs semmi a sötétben, de mi van, ha mégis?

Darren Shan – A kígyók városa

Város-trilógia III

„Ahogy a buli magasabb fokozatba kapcsol, messzire, a folyó közepébe hajítom a zsinórt, és folytatom a horgászást, kiélvezve a hűs szellőt és a sült hal illatát, izgatottan várva a már a pikáns mesék és boldog emlékek felidézésével megtűzdelt éjszakát, ami rég elveszett, szeretett barátaim társaságában tölthetek.”

Egyszerűen csak szomorú vagyok, hogy nem jött be. Hiába bizakodtam, mert láttunk már olyat, hogy a 3. rész mentett meg egy sorozatot, de ez most nem növeli a kivételek táborát. Darren Shan jó ifjúsági regényeket ír, de ez sajnos nem elég.

Tíz év alatt Capac meggyengült. Az meg hogy lehet? Jó, persze kapunk rá magyarázatot, de hát elég zsenge. Nem akarok nagyon bele menni, mert érződik az átgondoltság és a munka a történetben, de valahogy nem mond semmit. Al nem elég erős karakter, hogy ismét főszereplővé váljon, még Paucar Wamiként sem.

A kedves inka papok ellen meg nem sikerült engem fellázítani. Nem érzem, hogy jogos lenne az a mély ellenszenv, amivel minden szereplő viseltet irántuk. Ez pedig nagy probléma és jelentősen visszavet abban, hogy élvezzem a könyvet, hiszen ez egy alap tézis lenne a megfelelő befogadáshoz. Az meg, hogy miért lenne annyira szörnyű édes kettesben Alnak és Capacnak a várost irányítania, nem fér a fejembe. Meg miért nem mondanak igent, aztán majd kitalálnak valamit. Vajon csak én csömörlöttem meg a harmadik kötetre? Hiszen vártam, hogy végre-valahára kiderüljön valami ezekről a titokzatos emberekről, és amikor kibukik az igazság hát inkább fedte volna jótékony homály. Ugyanis nem nagy ügy az egész.

Ehhez jön még, hogy nincs nagy csavar az eseményekben. Lehet, hogy eléggé edzett vagyok és már túl magasan van a tűrésküszöböm, de semmi sem üt nagyot. Ide tartoznak az inkák, a bosszút esküdött rendőr, Capac eltűnése és szerelmi önfeláldozása. Még a nagynak megálmodott harcjelenet sem nyeri el a tetszésemet. Legalább egy kicsit belecsöppenhettünk volna a csihi-puhiba. De Shan csak abban jó, ha egy valakit állít a fókuszba.

Az meg hogy hogy jönnek ide a kannibál szenilis nénik, hát végképp nem értettem. Valahogy nekem nem férnek bele a világba. A papokon és a hozzájuk kapcsolódó dolgokon kívül ez egy normális hely. Nincs varázslat meg természetfölötti stb. Akkor hogy jönnek ide az elhanyagoltságuk okán kanibállá váló nők?

Sajnálkozhatnék, de nem teszem, attól nem változik a helyzet, így csak befejezem az írást.

Darren Shan – A holtak vonulása, Város-trilógia I

Darren Shan – A pokol pereme, Város-trilógia II

Darren Shan – A pokol pereme

Város-trilógia II

„Azt hiszem, ölnöm kell.”

Annyira reméltem, hogy Darren Shan a második kötetre belejön és nem kell mentegetnem. Hát most azt tudom mondani, hogy attól függ, honnan nézzük. Sajnos csak ennyit sikerült, nem egy egyértelmű igen. Majd esetleg a befejező rész…

Kezdjük a pozitív oldalról. Ha csak egy egyszerű krimit ígérnének nekünk, akkor maximálisan elégedett lennék. Jó kis nyomozás részesei vagyunk. Al Jeery, a Kardinális hadseregének, az Osztagnak az egyik legjobb tagja és váratlanul új munkakörbe helyezi a város ura. Egy gyilkossági ügyet kell megoldania. Végre történik is valami. Több gyanúsított van, mindegyik érdekes és jók a párbeszédek is a „kihallgatásokon”. Nem agy nagy bumm, de kellemes.

Szokásostól eltérő a folytatás, történet idejének a megválasztása is.  Hamar és érthetően derül ki, hogy még az eredeti Kardinális uralkodik a Város fölött. Pár eseményt más szemszögből is láthatunk. Új információk derülnek ki az eddigi szereplőkről és mindez kellemes, gördülékeny formában.

A probléma az egésszel van, az összképpel. Nem egy szimpla krimit vártam és akkor nyilván bánt, ha csak azt kapom. Az inkás szál ugyanis gyenge. Néha feltűnnek, van pár információ, de semmi lényeges. Az a baj, hogy nem is kelti fel a figyelmemet, olyan semleges, hogy ők most mit is akarnak. Valahogy nem tudott átlépni Shan a titokzatos vagyok, majd a végén mindent kitálalok c. megoldáson. A titokzatos légkört nagyon nehéz létrehozni. Egyfajta állandó feszültség kell a hallgatás és infó csepegtetés mellé, amit nem sikerült hozni. Nekem ezek a vak papok nem elég érdekesek.

Jobb lenne a kegyetlen karaktereket is kicsit jobban megismerni. Mert hát leginkább csak az van, hogy ő nagyon kegyetlen, de miért?, mert ő nagyon kegyetlen, ja, jó. Szegény Kardinális is inkább csak egy hóbortos bandavezér. Paucar Wami halálos és rettegett, amíg el nem érünk ehhez a kötethez és a Kardinális sorsára jut. Jók az alap karakterek, csak valahogy nem fért bele, hogy igazolva is legyenek. 

Al Jeeryt a változás pillanatában akarja megörökíteni Shan. Ami valljuk be nem a legegyszerűbb megközelítési mód. Az elmondottak, előzmények alapján nem érzem, hogy Alban benne van a lehetőség, hogy azzá váljon, amivé. De lehet, hogy csak engem nehéz meggyőzni. Az a baj, hogy többet vártam ettől a sorozattól, mint ami lett. Viszont nagyon jó film készülhetne belőle.

Darren Shan - A holtak vonulása, Város-trilógia I

Darren Shan - A kígyók városa, Város-trilógia III

Magánélet a … korban sorozat

Ajándék könyv kicsiknek

Most ezek a könyvek inkább az Ajándék könyvek kevésbé kicsiknek c. rovatba férnének bele. A Magánélet-sorozat egy-egy részével 16 fölött bárkinek örömet lehet okozni. Félreértések elkerülése végett természetesen csak olyan bárkinek, akit érdekel a történelem. A könyvek a Corvina Kiadó gondozásában jelentek meg különböző korszakot felölelve.

• ·         Magánélet Mátyás király korában
• ·         Magánélet Napóleon korában
• ·         Magánélet Kádár János korában
• ·         Magánélet a fáraók korában
• ·         Magánélet Horthy Miklós korában
• ·         Magánélet a görög aranykorban
• ·         Magánélet a római császárok korában
• ·         Magánélet Széchenyi István korában
• ·         Magánélet a Napkirály korában
• ·         Magánélet a Habsburgok korában
• ·         Magánélet a kínai császárok korában
• ·         Magánélet Buffalo Bill korában

A könyvekben az ismeretanyag négy nagy csoportba van rendezve: Család és erkölcs, Lakóhely és vmi., Ruha és test, Étel és asztal. A választékos illusztráció jól segíti a szöveget, ami elég informatív. Az arányok pont jó egyensúlyban vannak. Egy felnőttnek sem unalmas olvasmány, bár annyi plusz tudás nincs benne, de kerek képet nyújt. A korhatárt már azért említettem meg a bevezetőben, mert a Szexualitás c. fejezetben pont arról van szó, amiről. Persze nincs felesleges terjengősség, részletezés, de azért, hogy az ajándék végül ne okozzan családi körben felháborodást érdemes erről is tudni.

Darren Shan – A holtak vonulása

Város-trilógia I.

„Bármit, csak hogy elüssem az időt.”

Darren Shan pár éve széles körben ismer lett. (igen, bulvárosan eltúloztam a kijelentést) A Vámpír Könyvek c. sorozatának első tagja, a Cirque du Freak, hollywoodi produkcióvá vált. Persze a filmeknél kevesen tudják, kinek a milyen könyve alapján készült, de akkor is. Lehet, hogy ifjúsági/tini sorozat, de nekem hatalmas kedvencem. Ezért nagy várakozással kezdtem bele. Annyira jellemző, amikor így várok valamit, tuti nem sülhet el jól.

Nem akartam senkit sem megijeszteni, mert nem arról van szó, hogy a könyv ne lenne jó. Csak annyira nem jó. Ez megnyugtató, tudom. A problémám az, hogy ami még egy tini könyvnél nem zavaró, egy felnőtteknek szánt történetnél már igen. Az egyszerű történetvezetés kicsit lapossá teszi. Nem történik más, csak szimplán előre haladunk. A párbeszédek megtörténnek és mivel semmi más jelentőség teljes nem, így zavaró, amikor a lényegi információkat ismételgeti a főszereplő. A legszívesebben ráordítanák, hogy még jó, hogy emlékszel rá, amikor azt mondta, ezzel bizonyítod, hogy 10-nél több az IQd, juppí!

A történet arról szól(na), hogy Capac Raimi, akit meglepetés szerűen pártfogolni kezd a város maffia vezére, megpróbálja kideríteni, miért nincsenek emlékei a város előtti életéről. Mindemellett az egyre sokasodó furcsaságok is kezdik zavarni.  Szigorúan véve ez a 140. oldalon kezdődik, ha engedékenyebb vagyok, a 110. oldalon. Azért egyik sem túl baráti, nem?

Végül megmenekül a könyv attól, hogy a „zsenge jó” kategóriába essen, de sajnos csak a végkifejletnek köszönhetően. Capac kérdéseit maradéktalanul megválaszolják, méghozzá sablon mentesen. És ez az a pont, ahol megszületik egy új világ, ami miatt jó lesz a könyv. Persze még ez sem pótolja teljesen a hiányosságokat. A karakterek hiányát. Igen, van pár szereplő, de az önmagát még nem teljesen ismerő Capin kívül nem túl sokat látunk belőlük. A Kardinális nagymonológja szépen kikerekíti a jellemét, de már kicsit késő ahhoz, hogy ezt a plusz tudást élvezzük is.

Örülök, hogy egy sorozat első kötete, mert azt elérte nálam Shan, hogy őszintén kíváncsi legyek a folytatásra. Vajon hogyan kapcsolódnak a könyvek, megmarad a nyomozás, vagy a misztikum kicsit nagyobb szerepet kap? Ez a lökés is sokat számít, hogy így ne kelljen egy önálló műként értelmezni A holtak vonulását. Meglátjuk, milyen egészt alkot a Város-trilógia.

Darren Shan - A pokol pereme, Város-trilógia II
Darren Shan - A kígyók városa, Város-trilógia III

Bret Easton Ellis – Nullánál is kevesebb

„Miután elutaztam.”

Az Európa kiadó a regény folytatásának apropóján új borítóval kiadta, Ellis első könyvét. A minimalista stílus pofásra sikeredett, és grátiszként még passzol is. Nagy várakozással kezdtem bele A vonzás szabályai miatt, mert az a leg. Az rémlett, hogy a Nullánal is kevesebb egy, az elsők között, de azt csak később tudatosítottam, hogy pontosabban az első regénye, 1985-ből. Még csak 21 éves egyetemista volt.

A könyv címe, Nullánál is kevesebb, egy Elvis Costello szám címe. A zenész a főszereplő szobájában is megtalálható. Plakátja az ágya fölött díszeleg. Amíg el nem olvastam, hogy ki volt ez a fazon, nekem semmit sem mondott az egész. (Amúgy milyen helyes, a születési neve: Declan PatrickMacManus, a menedzsere javaslatára lett belőle Elvis.) Ebből is kitűnik, hogy a zene nagy szerepet kap a könyvben, ahogy Ellis többi művében is. Zene a rádióból, tévéből, házibuliban, kávézóban. Ha valakinek hasonlóan halvány lilája sem lenne a számok 80%-áról, ahogy nekem, ajánlom az olvasás mellé a zenék gyűjteményét.

A rá jellemző egyedi stílus már itt megjelenik. Lehet, kevésbé kiforrt még, de akkor is fantasztikus. Clay gazdag családjához utazik haza az egyetemről az ünnepekre. Az elkövetkező heteket az ő tolmácsolásában olvashatjuk. A szöveg ritmusa , a beszélgetések dinamikája teremti meg a hangulatot. Ami persze Clay érzéseivel harmonizál. Lassan beszippant az örvény, ami ezt a kiégett társaságot tartja mozgásban.

A könyv vége fele már valahogy nem számít az ember többre. Az eddigi történtek elaltatnak és akkor Ellis bedobja a nehéztüzérséget. Hirtelen arcba vág. Ugyan úgy, mint Clayt az eddigi élete, a felismerés, hogy hiába tűnik stagnálásnak, mégis vezet valahova és az a jövő egyáltalán nem jó. Teljesen meglepődve vettem tudomásul, hogy örülök neki, hogy Claynél még nincs minden veszve. Ugyanis nem tudom, hogy pontosan hol kezdtem el megkedvelni ezt az elkényeztetett drogost.

Valahogy itt a végénél állandóan a Bűn és bűnhődés lova jutott eszembe. Ha akkor lett volna net, csak így rákerestem volna, hogy mi a csuda van azzal a szerencsétlen állattal, de akkor még nem tehettem, ezért a nyomasztó képpel a fejemben kellett mászkálnom, amíg oda nem értünk az órán. Na most valahogy sikerült, pont ezt a szörnyű érzést előcsalnia belőlem a történetnek. Szinte biztos vagyok, hogy hasonlóan hat másra is. Mindenkinek van honnan merítenie.

Érdekes szerelmi háromszögben él Clay, kb úgy, hogy nem is tud róla. Csak apró jelzések, elejtett mondatok vezetik rá az olvasót, hogy Clay főiskolás barátját, Danielt valószínűleg közelebbről is ismeri. Csakhogy ez annyira lényegtelen számára, hogy nem említi meg sehol. Blair persze féltékeny. Blair, akit legalább Clay volt, hogy felvállalt, de most leginkább nem érdekli. Nem mintha a világon bármi más érdekelné.

Úgy döntöttem, annyit lamentálok a könyvről, megnézem a filmet. Ha már született jó adaptáció, lehet ezt sem szúrták el. Nem kellett volna. Az lehet, hogy 1987-ben ez egy jó film volt, de hogy nem sok köze van a könyvhöz az is biztos. Robert Downey Jr. édes volt 20 évesen, hát ennyit szűrtem le a dologból. Lehet Ellis itt még fiatal volt ahhoz, hogy a kezében tartsa a filmesítéssel járó kérdéseket. Túl sok kompromisszum született és végül így lett ez a valami. Sajnálom.