„Hiszen én sem haltam meg.”
Még csak ezt a kiadást lehetett kapni, amikor beszereztem a sorozatot és ezzel egy vicces tényre derült fény. A 2003-as keményfedeles, aranyba bújtatott könyv meglepetést tartogat:
Tádám! Rózsaszín! De tényleg! Ez kinek az ötlete volt? Szerintem szörnyű, de lehet, hogy ez csak engem rázott meg ennyire. (hiszen hány ember kezén ment át, aki azt mondta: persze, ok, a rózsaszín a kedvenc színem, ez tökéletes választás!)
Próbál érthető lenni, hogy egyedülálló műként is megállja a helyét, de nem hiszem, hogy bárki élvezné önmagában a 2. kötetet. Úgy éreztem, hogy nagyon rányomta a bélyegét az, hogy középső könyv. Ekkor még csak 3 kötetesre volt tervezve a sorozat és itt valahogy semminek sincs vége. Rosszul fogalmazok, mert persze nem lehet vége, de egy kis nyugvó pont talán kellene. Minden szereplő (és velük az olvasó is) keményen menetel. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az 1. és a 2. kötethez hasonlóan a többi könyvnek is ennyire nyitott a befejezése, vagy van egy kis lezárás? Csak kicsit morcos lennék, ha a 4. rész is olyan lenne, mert akkor a hamarosan megjelenő 5. és így tovább, és így tovább.
Egyetlen szál volt, amit nagyon nem értettem, hogy miért kell nyújtani, húzni, vonni, az Daenerys története. Ahhoz képest, hogy az 1. rész legizgalmasabb szereplője volt, most nem nagyon történt vele semmi. Szinte szó szerint. Nyugodtan ugorgattunk volna egyet és pár oldalas visszatekintés keretében megtudhattuk volna a várakozásos szenvedésének részleteit. Tudom, ez nem Martin stílusa, ilyen megoldásokkal nem él, amit itt sajnáltam. Kicsit hasonló a helyzet Jonnál is.
A kihullott szereplők helyére újak lépnek és minden királyt megismerhetünk, akik a hatalomra és a jogos? jussukra áhítoznak. Az a legjobb, hogy mindenkinek jó érvei vannak és az olvasó lelkesen drukkol szinte bárkinek. Bár csak úgy tűnik, hogy szabadon választhat kedvencet, mert a történet a Starkok oldalán áll. Hiszen ki ne szeretné, hogy a fiatal fiú jó király legyen, főleg amikor legtöbbször az anyja szemén át látjuk.
A legizgalmasabb történet Arya kalandjaiból születik. Be kell vallanom, hogy többször előre lapoztam, hogy ne kelljen szünetet tartanom és egyből folytathassam az olvasását a bátor kislányról. Annyira fordulatos és eseménydús a sztori, hogy alig lehet elszakadni. Bár nem kell aggódni, mindenhol pörögnek az események. Ennek a könyvnek is az a legnagyobb érdeme, hogy nem egyszerű, nem butítja le a dolgokat. Minden tettnek meg van a logikus magyarázata, még ha őrültségnek tűik, vagy csak egyszerűen rossz lépésnek, az olvasó akkor is érti, hogy az adott szereplőt mi vette rá és miért tűnik a számára ez a választás a járható útnak. Nincsenek jók és rosszak (jó, jó, azért akadnak kivételek). Másik pedig, hogy a sok csalás, árulás annyira gyanakvóvá tesz, hogy nem lehet egyszerűen csak úgy olvasni, hanem már mindenben kételkedik az ember. Tényleg védelmezi? Biztos átállt az oldalára? Nem tervez semmi mást? A legtöbb esetben pedig jól teszi, hogy nem bízik meg senkiben.
Az első könyvből hiányolt csatákat itt bepótolja Martin, a legnagyobb háborús jelenetnél tényleg nem sejteni, hogy ki kerül ki győztesen. Sokan esnek abba a hibába, hogy az ilyen küzdelmeket unalmasan, terjengősen írják le, de szerencsére ezek a harcok nem ilyenek. Még számomra is élvezetes volt, pedig ki nem állhatom a csatákat. A könyv vége felé ismét nagy durranást tartogat, amikor olvastam csak az járt a fejemben: Nem, ezt nem teheti… tényleg megtette? Nem, ezt nem teheti… Mivel megígértem nem lövök le semmit, csak ennyit mondhatok.
Egy kis érdekesség, nagyon menő bolt nyílt, ahol szinte bármit meg lehet venni, ami a sorozathoz kapcsolódik. Így már nem is tűnik lehetetlennek, hogy nekem is legyen pár sárkánytojásom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése