„Hiszen ha minden odavész is, az élet nem hal meg.”
Van olyan ismerősöd, akit nagyon nem szeretsz, de valamilyen oknál fogva mégis el kell viselned? Akkor a legjobb ajándék számára ez a könyv. Szülinapja alkalmából add át neki és kicsit játssz is rá a helyzetre annyival, hogy megjegyzed mennyi jót hallottál erről az írásról. Hihetetlenül kellemes perceket szerezhetsz magadnak azzal, amikor egy hét múlva eszedbe jut, hogy lehet, hogy most olvassa és nem érti. Már az ötvenedik oldalon tart és még most is reménykedik, hogy majd történik valami. Aztán még egyszer megnézi a hátsó borítót, ami tényleg „napjaink egyik legfontosabb könyvének” nevezi a kezében tartott papírköteget és türelmet erőszakolva magára olvassa tovább, hátha. Végül pedig a legközelebbi találkozótokon eszmecserébe bonyolódhatsz vele a könyvről, amit már te is olvastál és kikérheted a véleményét erről az irodalomtörténeti jelentőségű műről.
Átfutottam a leírást, Atlantisz, India, Grönland, víz alatti romok, öko-thriller (azmiaz?, de ha egy új műfaj született a kedvéért csak jó lehet), misztikus kőtömbök és romváros titka, na itt vezetett meg kicsit a képzelőerőm. Valami igazán képtelenre és izgalmasra számítottam és ezzel az elvárással máris eltoltam az egészet.
A könyv ugyanis földrajzszakosoknak és igazi természetbúvároknak íródott. Olyan embereknek, akik élvezettel tudják azt a leírást olvasni, amikor a főhős a repülő ablakán kibámulva azon elmélkedik, hogy tanulmányai szerint melyik folyó formálta az alatta elterülő tájat. Az a baj, hogy félreérthető vagyok, mert nekem nincs semmi bajom a tájleírással, de itt aztán semmi más sincs, meg tudományos szócikkek egymás mögé szerkesztve. A könyv pont a nagy katasztrófafilmek korszakában íródott, persze értem a tudományosan alátámasztott érveket és gondolatokat, de nem ezzel van a baj. A megírás az, ami pocsék. Ilyen párbeszédek egyszerűen nincsenek, de még csak kicsit sem életszagú az egész. Az indiai Amrita és a kvázi főhős Szergej szerelme egyszerűen érthetetlen. Két hete dolgoznak közösen, amikor megbeszélik, hogy összeházasodnak. Itt néztem, visszalapoztam, hogy valahol összefogtam pár oldalt, vagy kimaradt egy rész? De nem.
Plusz két szálon fut még a cselekmény, amiből az egyik kissé megkésve, a 125. oldalon bukkan fel. Az, amivel előbb is megismerkedünk, az „őrült tudós kísérlete”, majd nyaralása hirtelen nem kapcsolódik sehova. Kapiskál az ember valamit, de akkor is zavaró, hogy a gyenge pillanatképeken kívül több nincs. Jajj és a nagy felindultságban az első témát nem is írtam le. Mert az alaptörténet az, hogy az orosz tudóst, Szergej Szavelnyikovot Indiába küldik, hogy segítsen Amrita Desai kutatásában. Ugyanis a férfi fejlesztése a különleges tengeralattjáró, amivel a víz alatti romokat részletesebben tudják majd vizsgálni. A városok felfedezése kapcsán kiderül, mi pusztíthat el egy egész civilizációt. Ezzel meg is előlegezte a könyv további eseményeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése