„Mint a disznópásztor.”
A tűz és jég dala az elmúlt egy hónapban az egyik nagy kedvencemmé lépett elő, lebilincselő, fordulatos, szórakoztató a világ pedig bámulatos. Azonban amiről én beszélek az egy három kötetes sorozat, ami a Trónok harcából, a Királyok csatájából és a Kardokviharából áll.
A Kardok vihara után úgy vettem a kezembe a Varjak lakomáját, mintha nem is értem volna a végére. A közvetlen folytatásra voltam kihegyezve, amit a 2. és a 3. rész is hozott. Rövid prológus után a prófétára, majd az őrség kapitányára tértünk, a hatvanadik oldalon pedig Cerseihez is elérkeztünk. Itt már gyanakodtam. Két új szereplővel nyit, minden joga meg van hozzá és Cersei története ugyanott veszi fel a szálat, ahol az előző könyvnél letettük, így megint elaltatott, aztán Brienne követi és akkor kicsit belelapoztam, hogy mi is van azokkal, akik igazán számítanak? Nem olvastam el mást, csak a lapok tetején található neveket és sehol senki. Pontosabban alig-alig.
Akkor elkezdődött és egész a legvégéig tartott, de büszkén állíthatom, hogy túl vagyok rajta. Mert kit érdekelnek? De tényleg? Ezek az új szereplők olyan könnyűek, mint egy aprócska pihe. Aki meg egy kis érdeklődésre is tarthatna számot, azt nem szerepelteti. Inkább a kiskirálynőhöz, vagy a családjához közelíthettük volna, de nem. Helyette végigélvezhettük Cersei őrült táncának minden egyes kicsiny lépését. A következő legtöbbet szerepeltetett karakter pedig Brienne (legalábbis érzésre, nem számoltam meg a róla szóló oldalakat), akiről aztán nem tudunk meg semmit. Talán az üres fejétől másnak is viszketett már a tenyere. Iszonyat zavaró, hogy még azt is tudjuk, hogy még csak véletlenül sem keresgél jó irányba és csak azt olvassuk, hogy megy, de minek. Aztán persze ott van az is, ahogy az utolsó oldalán szerepel, amin már csak mosolyogni tudtam kínomban. Tényleg nem értettem, hogy mit akar vele elérni Martin, ha csak nem az volt a titkos célja, hogy halálra untat. ÁHÁ! Engem nem tudott becsapni! Akkor minden tiszta és tovább is léphetünk.
Nem éreztem egy csöppnyi kohéziót sem, ami összetartaná a különböző szereplőket. Annyira lényegtelenek a történések, amihez kapcsolják őket. A Stark lányok valahogy önidegenek (létezik ilyen szó?). Kényszeredett nyelvújításomnak tényleg van értelme! Arya, aki vad és találékony, aki eddig folyamatosan küzdött a béklyók ellen, most önként vesz fel egyet. Sansa, hát ő meg lehet csak nekem tért el az általam várt szerepétől és akkor nincs baj. Nála arra számítottam, hogy kitör belőle a Stark vér. De kitörés helyett csak betörést lett, simulékonysága miatt kiszámítható és (ismételem magam tudom) unalmas.
Még ragozhatnám, de nem szeretnék semmi olyat elárulni, ami elrontaná valakinek az élvezetét. Hátha van olyan, aki jobban kijön az új szereplőgárdával. Ja és ide akartam az elején is kilyukadni. Ha már új, akkor miért nincs más címe? Akkor nem lett volna csalódás, meg ha az író nem a végére szúrja oda azt az egy oldalt. (és ha az alexandra nem úgy tálalja a könyv hátulján a sztorit, mintha közvetlen folytatásáról beszélnénk az előzőeknek) Az utolsó oldal után van még egy, a megszokott függelék előtt: Időközben a falon… azt hiszem, ezt befotózom, hogy tudjátok, mire számíthattok. (Elnézést a minőségért, de azt hiszem, megér egy kis szemmeregetést) Már nem fűznék hozzá többet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése