„Utoljára még azt érzékelte, hogy Debbie kiveszi a kezéből és visszateszi az asztalra.”
Chelsea Cain honlapja igényes, blogján több érdekességet is találhat, aki érdeklődik. A legegyszerűbb tájékozódási pont mégis a színvonalasan megírt wiki cikk. A szövegen első pillanattól érződik, hogy tanult ember munkája, Cain újságíróként végzett és dolgozott, önéletrajzi ihletésű, első könyvét 24 éves korában adták ki. Az író személyes vallomása, hogy hogyan jutott el a fúria megírásáig, itt található. A folytatás pedig méltatlankodással teli.
Hogy lehet az, hogy sehol, jobban mondva SEHOL sincs feltűntetve, hogy ez egy sorozat első része??? Ez milyen üzletpolitika? Megnézzük, hogy fogy az első rész, aztán majd döntünk, hogy érdemes a folytatással foglalkozni? Amúgy meg, ha lett volna egy kis sütnivalójuk, sürgősen folytatják a további részekkel.
Legalább annyira fáj, hogy a borító egy az egyben olyan, mint ha Tess Gerritsen vagy Karen Rose könyve lenne. Mert képesek voltak három különböző szerző könyvét egyformára elkészíteni. Ez a fekvő pucér nő azt sem tudom, hogy hogy jön ide. Komolyan érdekelne, hogyan lehet elfogadni egy teljesen megegyező borító tervet? Vagy ez volt a koncepció? Ezek a könyvek hasonlóak, thrillerek. Mi lenne, ha ezt jeleznénk azzal is, hogy egy az egyben megegyezik a borító? Egy pucér nő meg olyan hívogató.
Már ez az utolsó icike picike megjegyzés. A cím. Hogy a csudába lett a Heartsick-ből Fúria? A következő részek utána, Sweetheart, Evil at Heart, és a feketebárány The Night Season. Semmi köze az egésznek semmilyen fúriához. A szívvel annyi jó, hangzatos cím lehetne. Nem látok logikát, értelmet a dologban. A könyvhöz sehogy sem kapcsolódik. Ha csak nem az agresszió vonalon, mert igen, fúria, bosszúálló, hirtelen haragú, őrjöngő, de ezek egyikét sem képviseli a történetben semmi és senki. Így ez egy elég gyenge asszociáció lenne egy címhez.
Az a helyzet, hogy ismét nem tett semmit azért az Ulpius, hogy megváltozzon a róluk kialakított negatív képem. Bár, ami a lényeg, hogy jó könyvet választottak. A fúria tényleg egy remek thriller. A hátsó borítón talán erre akarnának utalni: „Érzéki kínzások, szenvedés és szenvedély őrület és ösztön – a Fúria 2010. egyik legígéretesebb könyvsikere ebben a műfajban.” A mondat annyi sebből vérzik, hogy inkább nem is nyúlnék bele.
Hatásos felütéssel kezd Cain és ezt a szintet folyamatosan tartja. Ez hatalmas teljesítmény, csak egy baj van. Az, hogy az állandóságból nincs kiemelkedés. Archie Sheridan nyomozó két évvel korábbi megkínzásának részletei folyamatosan derülnek ki. Azonban a jelen idejű történések miatt nyilván való, hogy túléli. A másik személy, aki életveszélybe kerül, szintén főszereplő. Így érte sem izgulunk úgy igazán. Ezeket az igazán kiemelkedő részeket hiányolom. Bár ez is jó hír, hiszen hány könyvről mondható el, hogy remek szintet folyamatosan tartó történetből hiányoznak az ezt túlszárnyaló elemek?
10 évig tartja rettegésbe Portlandet egy őrült sorozatgyilkos. Az elkövető agyafúrt, többek között még a világ egyik legjobb profilozóját is bepalizza. Azonban ez egy két éves történet, azt az elkövetőt elkapták, bekaszlizták. Most egy másik gyilkos szedi áldozatait, akinek kézre kerítéséhez Archie Sheridant kérik fel. Azt a nyomozót, aki az előző sorozatgyilkos elkapására összeállított csapatot vezette. Nem mellesleg az őrült nő utolsó áldozata volt. A karakter kicsit hasonlít Dr. Housera, csak nála szélesebb a függést okozó gyógyszerek palettája. Egyik nagy erénye, hogy igazi hús-vér figura. Elhisszük, hogy él valahol egy Archie Sheridan. Ahogy a fiatal újságíró, Susan is egy jól megformált figura. Első pillantban kicsit húztam a számat, mert mostanában sok az újságíró. Azt hiszem, ezt olyan romantikus szakmának látják. Azonban a korrekt leírásból már éreztem, hogy Cain vagy jó munkát végzett a kutatás közben, vagy van némi köze a dologhoz. (Ha nem ismerem az írót, csak a könyv befejezésével nézek utána, hogy ne legyek előítéletes.) A nyomozáshoz csatlakozó újságíró közelebb hozza az olvasóhoz a történéseket. Remek kalauzként működik.
A könyv nyelvezete nagyon jó. Élvezet olvasni. A szöveg pedig pont megfelelő arányban tartalmaz leíró részeket is. Könnyen elképzelhető a környezet, a szereplők sosem ácsorognak légüres térben. A helyszín mindig egy olyan ponttól indul el, amit bárki könnyen felidézhet. Aztán az aprós részletekkel teszi egyedivé. A filmes hatás garantált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése