Éjfél szülöttei sorozat 04
„Már azt hittem, sosem kérdezed meg!”
Mivel az első három rész minőségileg elég változatosra sikeredett, mindenre fel voltam készülve. Azt hiszem, ezért van, hogy nem váltott ki belőlem semmi erősebb érzelmet A vámpír éjjele. Az átlagos történet, átlagos karakterekkel, átlagos hatást keltett. Hát, ez is meg volt.
A negyedik kötet olyan, mintha már egy ideje a fiókban lapult volna. Igazából a második után közvetlen íródott, csak a kiadó megkérte, hogy tolják el egy kicsit, hogy ne kövesse egymást a két tök egyforma sztori. Semmi nem érződik A vámpír vére lendületességéből, megoldásaiból.
Riót már az első kötet óta ismerjük. Nyilvánvaló volt, hogy meg kell menteni, de csak a kitartóbbak juthattak ideáig, hogy olvassák a megvalósítást. Az elárult és testileg, lelkileg és mentálisan is összetört harcoson logikus, hogy csak a szerelem ereje segíthet. Minden sorozatban van egy ilyen karakter csúnya égési sebekkel, itt miért ne lenne? A találó kezdés után még érdekelt is, hogy mi lesz. Mást nem hagyhatok kétségek között: semmi. Az indítás csak egy kósza jó ötlet eredménye. Ezután a lufi szép lassan leenged. Vele együtt az olvasó is belesüpped a közhelyek mocsarába.
A megmentő szerepét egy, az első oldalakon marha nagy zavart okozó fiú nevű nő, Dylan alakítja. Remek volt, hogy nem tudtam, hogy most félre értek valamit, vagy a fordítással van gond, vagy nem ismerek egy női nevet, amit így becéznek. Nem, nem az a baj, hogy így nevezte el a karaktert, hanem az, hogy nem képes hozzá úgy megírni egy könyvet, ahogy kéne. Az első fejezetnél amúgy a fordítás is fura, mintha még nem lenne kellően bemelegedve. A lány anyukája rákos és biztos sok volt a múlt időkből, hogy éppen mikor járt kezelésre, majd mikor esett megint vissza, de akkor is félreérthető lett a végső megfogalmazás.
A következetlenség többször kifejezetten idegesítő méreteket öltött.
A lánynak mindennél többet jelent az anyukája, de amikor éppen úgy adódik a szex kicsit mégis fontosabb. Rióval az egyik jelenetnél úgy válnak el, hogy még megérdeklődik neki valamit, hogy az anyukáján segítsenek, de amikor megint találkoznak, nem kérdezi azonnal, hogy mi volt. Belefér még egy menet és aztán Rió idézi eszébe a lehetséges gyógymódot.
Rió tök oda van, hogy valaki rá tud nézni, meg tudja érinteni az elcsúfított teste ellenére is. Csakhogy Tess azonnal kezelésbe vette, miután a főhadiszállásra érkezett. Pont az előző könyvben volt kihangsúlyozva, hogy a gyógytornán, kezelésen milyen kedves, türelmes volt vele. Akkor is pont fojtogatni kezdte a lányt, amit aztán pepitában Dylannel is eljátszott. Nagyon ötletes.
Miért kell, hogy a kiválasztott ne tudja kezelni a képességét? Évtizedekig élnek így és annyi talpraesettség sincs bennük, hogy megpróbálják tudatosan alkalmazni az adottságukat. Itt aztán senki sem rendelkezik viszonylag nyugodt családi háttérrel. Tuti, hogy volt valami gyerekkori trauma is, ami miatt önként blokkolják a képességüket.
A történet pedig ugyan az, amikor visszatérnek a bázisra a szobájában köt ki a lány ő meg veszettül védelmezi. A többiek viszont nem csipkelődnek, hogy nem rég mentek át ők is ezen és ez azt jelenti, hogy. Sőt, Lucan több ízben megjegyzi, hogy a kiválasztott mit keres itt és nincs helye a központban. Ez nagyon gyenge. Ha már nincs kikacsintás, legalább ne nézzük hülyének az olvasót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése