Éjfél szülöttei sorozat 03
„Ez az egyetlen otthon, amire valaha szükségem lesz.”
Igaz, jó volt a sorozat első része, de a második mélyrepülése után kissé tartottam a harmadiktól. A félelmem alaptalannak bizonyult, Adrian visszatalált a kezdeti lendülethez. Sőt, azt kell mondanom, hogy talán túl is szárnyalta azt. A vámpír vére kellően izgalmas, fordulatos és romantikus. Nem kevés csihipuhival.
A történet központjában már két megismert szereplő áll, az új harcos, Chase sógornője Elise, és Tegan az érzelem nélküli első generációs vámpír. Mindkettejük múltjáról van egy kis fogalmunk, ami külön előny, így nem hat annyira direktnek a régi konfliktusok boncolgatása.
Végre egy női karakter, aki nem csak sodródik az árral. Az előző kiválasztottak talpraesettek voltak, de mindig csak megpróbálták kivágni magukat abból a helyzetből, amibe belekeveredtek. Majd amikor egyedül hoztak döntést, akkor tuti elkapták őket és utána várhatták a megmentőt. Ezzel a hagyománnyal szakít Elise, aki meghasonul önmagával, szembe fordul a belé nevelt elvekkel és egyedül veszi fel a harcot. Adrian jól érezte, hogy kicsit sok lenne harmadik körben is valaki, akinek el kell magyarázni, hogy mi is ez az egész, aki ezután megrémülne, de végül megbékélne az új világgal. Ez a nő kiskorától fogva a vámpírtársadalom tagja volt, csak a másik oldalon. Persze hogy kellett a kiskapu, az ellentét. A menedékek tagjai ugyanis önmagukat felsőbbrendűnek tekintik a barbár harcosoknál. Elitista elképzeléseiket elferdített történetekkel, átírt történelemmel támasztják alá. Talán ez az első pont, ahol Adrian kicsit mélyebb mondanivalót tálal, mint amit egy románctól elvárnánk.
A vérszopóknak fenntartott intézettel nálam külön aratott. A megvadult vámpírokkal ugyanis humánusan járnak el. Beadják őket szépen rehabilitációra. Az 1940-es pszichiátriák képe köszön vissza, megalázott, önmagukról mit sem tudó betegek, elektrosokk kezelés és egyéb rémségek. Még a csatatéren edződött Tegan is megbotránkozik az intézetben tett kirándulás alkalmával. Nagyon jó a kontraszt.
Végre valóra válik, amit hiányoltam és a szereplők interakcióba lépnek egymással. Több szálon is! A munka miatt ugyanis el kell utazniuk és a vendéglátójukkal is jók a közös jelenetek. Most a főhadiszálláson élők között is létre jön az összhang. Szerepet kapnak a kiválasztottak és nem csak említés szinten, hogy igen, szokták használni a különleges képességüket. Jó látni, hogy nem csak ácsorog külön a két főszereplő azt, szevasz. Mindamellett nyilván a könyvnek is jót tesz, összeáll egy egésszé.
Tényleg nagyon jó a könyv, nem akarnék belekötni semmibe. (Így átsiklunk olyan értelmetlen apróságokon, hogy Elise minek szedi össze a megölt vérrabszolgák mobiljait, vagy hogy most pontosan hogy is működik ez a vérkötelék, mert kicsit máshogy mesélték korábban…) A fordítás és nyomtatás viszont most hagy kívánni valót maga után. Elmaradt jelek és pár véletlen beütött space teszi izgalmasabbá az olvasást. Az a ruha, ami az oldal tetején még kék, az oldal közepére lilára változik. A színek amúgy is okoztak már problémát, a vöröses szőke néha a barnával is szinonima. Amúgy most figyeltek arra, amin az első könyvben átsiklottak, hogy a név rövidítésénél magyarul nem csak „T”, hanem jobb, ha „Té”. Csak azt nem értem, hogy ez az első körben miért nem volt logikus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése