Szergej Lukjanyenko – Ugrás az ismeretlenbe

„Ebben biztos vagyok.”

Lukjanyenko nem okoz csalódást és hozza a sorozat első részének a színvonalát. Így egyszerűnek hangzik, de korántsem lehetett az. Az Ugrás az űrbe nagyszerűen megírt könyv, ami mindamellett, hogy szórakoztat, nagyon mély kritikát fogalmaz meg az emberiséggel kapcsolatban. Remek utópia. Na de térjünk vissza a második kötethez.

Kis figyelmetlenség, de akkor is fura, hogy a Metropolis Media sehol sem tűntette fel, hogy minek a második részéről van szó. A borítón a szerzőn és címen kívül egy mondat szerepel: „Új kaland az Őrség-könyvek Európa-díjas szerzőjétől”. Ez meg minimum félrevezető! A hátsó borítón a leíráson kívül (amin érződik, hogy valami folytatás lehet), egy négysoros befejező mondat áll. Ez köti össze a két könyvet: „Az Európa-díjas orosz szerző kétkötetes sorozatának befejező részében…”. Csak hát pontosan sehol sincs, hogy az Ugrás az űrbe az, amiről beszélünk! Tudom, lényegtelen apróság…

Nem csak szófordulat, hanem tényleg ott folytatódik a könyv, ahol az előző véget ért. Pjotr Hrumov éppen szökésben van a geometerek bolygójáról, hogy megossza a tapasztalatait a társaival és megoldást találjanak a felmerülő problémákra. Persze a központi kérdés nem változott: Hogy mentik meg a Földet? Mivel segítséget nem remélhetnek a geometerektől, az ellenség ellensége a barátom elv alapján az Árnyékhoz indulna Pjotr. (Ne olvasd el a hátsó borítón a leírást, mert lelövi a poént!) Sajnos nem tudnak semmit róluk, csak annyit, hogy a végtelenül fejlett geometereket sikerült valamivel annyira megijeszteniük, hogy az egész bolygót áttelepítették, hogy így elég messze legyenek egymástól. Logikusan az következik, hogy ez a faj még fejlettebb lehet, ezért megéri a segítségüket kérni. 

A fajok rendkívül ötletesek, érdekesek. Még olyan plusz információt is megtudhatunk a már eddig megismertnek hitt lényekről, ami teljesen új megvilágításba helyezi őket. Lukjanyenko nem fél változtatni rajtuk és így mélyebb értelemmel felruházni őket. (nem úgy értem, hogy ők lesznek okosabbak, hanem, hogy mi általuk) Nem csak elfogadja a kritikát, hanem előnyt is kovácsol belőle. Az előző könyv egyik kis bakiját most logikusan használja fel, kijavítva a csorbát. Nagyon ötletes, le a kalappal.

Míg az előző utópia, ez pusztán sci-fi, persze kritika akad benne bőven. Különlegessége, hogy az olvasóra marad az egyik központi esemény értelmezése az Árnyékkal kapcsolatban. Ezt segíti elő az is, hogy kezdetben nagyon kevés információt kapunk, majd csak annyit, hogy ne kelljen teljesen a sötétbe tapogatózni. Végül a részletes magyarázatot vagy elfogadjuk, vagy elgondolkozunk és a saját szájízünk szerint értelmezzük a dolgot. 

Pjotr társaságában az Űr számtalan pontján járunk és igaz, ő folyamatosan segítséget keres, kiderül, hogy csak magunkra számíthatunk. Amikor a megoldás a kezébe hullik, rövid időn belül ráébred, hogy végig rossz helyen keresgélt. Az emberiség elég erős lehet, ha felnő és felelősséget vállal önmagáért. Persze a nagy szavak és tettek után Lukjanyenko nem bírja ki egy kis fricska nélkül. Hiszen hiába mentette meg a Földet és az emberiséget Pjotr, amikor visszatér, ott minden változatlan.