„És így tehetek valamit.”
Csalódnom kellett, átvágtak a Metropolis Médiások. Vajh miért nem írták, hogy ez egy 1. rész?? Ráadásul Olyan 1. rész. Pont olyan, aminek még csak kicsike kis vége sincs, mert majd a 2. résszel lesz szép kerek. Így érthető is, hogy miért olyan, amilyen. Viszont nagyon jó a borító, Sallai Péternek köszönet érte.
Első körben leszögezném, szeretem Szergej Lukjanyenkot, már amennyire valakit egy sorozat alapján meg lehet ítélni. Az Őrség-regények különösen kedvesek nekem, annyira üdítő rózsaszín máztól mentes mágikus világról olvasni. Így gondoltam, klasszikus Sci-Fije sem lesz rossz. Első körben azt hittem, mégis mellényúltam. Az Ugrás az űrbe ugyanis első rész, ráadásul számomra egy olyan kétkötetes könyvnek lenne igazából jó első része. A szerencsém az volt, hogy amikor még az elején tartottam, kerestem egy könyvet, miközben belebotlottam ennek a folytatásába. Így kiderült, hogy miért van az, hogy az első 130 oldalig kissé nehézkes és igazából csak a 200 oldaltól izgalmas a történet. Azt viszont rosszul viseltem, hogy egész addig nem derült ki mi is a terv. Na de lássuk az elejétől.
Az emberiségnek hálátlan szerep jutott a galaktikus munkamegosztás során. Mi lettünk a szállítók, mert csak a mi fajunk képes az Ugrást túlélni. Az Erős és Gyenge Fajok között a kiszolgáltatottak táborába tartozunk, akiket szinte semmilyen jog sem illet meg. Fénylő, de értéktelen üveggyöngyökkel szúrják ki a szemünket. Pjotr Hrumov űrhajós, hordár. Emberi jelenlétre csak azért van szükség a hajókon, mert az ugrás kitörli a gép memóriáját, újra kell telepíteni minden egyes alkalommal. Ráadásul nem lehet csak úgy A-ból B-be ugrani, hanem csak 12 fényévnyire. Pjotr legutóbbi útjáról potyautassal, egy számlálóval tér vissza. Az idegen faj képviselője azt állítja, hogy olyan információ birtokában van, amivel az egész emberiségnek és további gyenge fajoknak a sorsát képes pozitívan befolyásolni. A számlálók hihetetlen reál tudásuknak köszönhetik a nevüket. A leginkább egy kis sárkánygyíkra hasonlító hüllő képes bármilyen elektromos rendszert használni pusztán az érintésével és az agya kapacitása bőven túlszárnyalja a legjobb számítógépekét. Az emberek nem sokat tudnak róluk, csak a legalapvetőbb információkat, ugyanis a helyzetükből adódóan nem osztanak meg velük semmilyen információt az Erős Fajok, csak a legszükségesebbeket. Önmagát Karelnek nevező számláló Pjotr nagyapjával, Andrejjel akar találkozni, aki tanulmányaik szerint a legmegfelelőbb a feladathoz. A 70es éveit taposó férfi ott volt az első kapcsolatfelvételnél és az idegenekről, az emberiség helyzetéről írt könyvei nagy port kavarnak. Pjotr szülei kiskorában meghaltak és azóta neveli a nagyapja saját, különös elgondolása alapján.
Az űrhajó földet érése talán izgalmas volna, ha nem lennénk vele tisztában, hogy a főhős ül a járműben. Így csak: jól van, jól van, persze lehetetlen, na szállj már le. Végül tényleg a 200. oldaltól indul be a történet, bár előtte még Andrej Hrumovról kiderül egy s más, de ez is, mint minden egyes történés csak Pjotr bemutatását szolgálja, ami igazából nem baj, mert végre egy húsvér szereplőt kapunk, nem csak egy kétdimenziós bábut.
A könyv második felében az üres eszmék, jelmondatok ellen szólal fel Lukjanyenko. Felépít egy tökéletes világot, hogy aztán lerombolja. Így akar eltántorítani attól, hogy esetleg újra higgyen bárki az Utópiában. Ahhoz, hogy egy idilli világ létrejöhessen, pont az emberi mivoltunknak kéne elvesznie. Sajnos mivel ez a gondolat áll a fókuszban nem is érünk rá, hogy jobban megismerjük valamelyik fajt. Talán majd a következő részben kitér rájuk is.
A második rész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése