Laurell K. Hamilton – A Nevető Holttest

Anita Blake, vámpírvadász 02

„Mesterségem a halál.”

A bevezetés után általános dolgokkal nem fogok foglalkozni, így egyenesen a lecsóba. Az első könyv történései óta csak pár hét telt el és Anita ismét nyakig merül a vértől tocsogó eseményekben. A feszes és lebilincselő történetvezetés a hatodik részig az összes könyvet jellemzi. Itt pedig grátiszként az egyik legundorítóbb gyilkossági helyszínnel is megismerkedhetünk. A plasztikus leírásnak köszönhetően az olvasónak is kijut egy kis gyomorliftezés. Dicshimnusz tovább folytatódik: Hamilton nem untat, egyik tetthely, elkövetési mód sem egyezik és minden könyvvel a mágikus világ egyre nagyobb szeletét ismerhetjük meg. Jelen esetben egy kis vuduval egészül ki a természetfeletti tudásunk.

Hamilton a szokásos, jól bevált receptet követi, a munka és a rendőri nyomozás szálai egymás mellett futnak, hogy végül összeérjenek. Anita halandó szolgai státusza tovább kuszálja a helyzetet és a véletlenek összjátékának köszönhetően Jean-Claude segítségét kell kérnie. Az állandó évődés és nyomulás külön szórakoztató, ami ad egy enyhe Buffys bájat a dolognak. Jó jó lehet, hogy csak én asszociálok Spikera, de akkor maradhatunk a szokásos: oda vagyok a rossz fiúért, mert olyan szexis és félelmetes dolognál. Anita és Jean-Claude viszonya ugyanis egy az egyben modellezi a nők vámpírizmushoz fűződő viszonyát. Ahogy a Város Urának külseje is A vámpír tökéletes példája, Drakula reinkarnációja. Még a stílusában is, hiszen mi áll a legközelebb a romantikus vámpír elképzeléshez, ha nem a fodrok, bodrok gyönyörű ingek?

Az egyik meglepő elem, hogy Anitának állandóan szól a csipogója és ha úton van, akkor telefonfülkét keres. Gondoltam, hogy nem most íródott, de úgy rémlett kb. 10 éve vettem a könyvet. Ebben (egy kis túlzással) nem is tévedtem, ugyanis nálunk tényleg 2003-ban kezdték el kiadni a sorozatot, de az első Anita Blake sztori 1993-ban jelent meg. Pozitívum, hogy a szövegen ez máshol nem érződik. Igaz, van pár kocsi márka, de én nem ismerem ezeket, így nekem nem mond semmit. Nem hogy időponthoz köthetném őket és bezavarna. Az első 10 könyv pedig a 90-es években íródott.

Nagy álmom, hogy egyszer majd megveszem a képregény változatot is (a Sötét Torony kapcsán dettó él ez az elképzelés, csak azt már kihozták idehaza is, csakhogy egy kisebb vagyon). Mennyire menő már Anita Blake, hogy Marvel karakter lett? Amúgy nekem túl darkos a megvalósítás vaagy nem is ez a jó szó. Talán maradhatnánk az egyszerűen furánál. Azt hiszem, ez meg csak amiatt van, hogy az én fejemben lévő karakterek nem fedik a képen látottakat. Csak a szokásos könyv film probléma.