„A nap már lemenőben volt.”
Kalandregény, na ezen, jót mulattam. Klasszikus értelemben semmi köze nincs a kalandregényhez, de ha tágan szeretnénk értelmezni a fogalmat, szinte bármi bele fér. Minek a skatulya? Az, aki a leírás alapján választja, csalódni fog.
A történet rövid összefoglalása alapján senki sem jönne rá, hogy Robinson és Gulliver szerelemgyerekéről van szó. Persze sokkal szebben hangzana, ha a két főhősből egy, nő lenne… Gondolom, hogy a rokonság miatt a kalandregény besorolás, de.. Na jó, nem ragozom a műfaji meglátásaimat. Dél-sarkvidékhez közeli sziget
Piñol kifejezetten humorosan kezdi a könyvet, amivel sajnos később nem él, persze így még erősebben hat az első este. Főhősünk múltjáról az első oldalakon minden lényegeset megtudunk. Egy kiábrándult ember, aki természetesen csak úgy lehetett tényleg kiábrándult, hogy kezdetben elhivatott, megszállott volt. Miután minden értelmét vesztette, a legjobb megoldásnak a magány és az elvonulás számít. Mi adhatna jobb teret a filozofálásnak, mint egy sziget, ami nincs is. Az időjárás-megfigyelő tisztnek szegődött férfi egy kis, 1,5 km-es földarabra utazik, hogy elkezdje az egy éven keresztül tartó önkéntes remeteségét. Ahogy a férfinak, úgy a szigetnek sincs neve és még a térképen sem látszik. Mindemellett más értelemben is a senki földje, mert az sincs tisztázva, hogy kinek a tulajdona. Kollege (ahogy Batis Caffó, a világítótorony lakója nevezi) berendezkedik a házban és még egy látogatást tesz szomszédjánál, aki ez alkalommal puskát fog rá. A diagnózis így bizonyosságot nyert, a másik férfi belebolondult a magányba. Ahogy leszáll az este fény derül az igazi indokra, az új időjárás-megfigyelőre békaemberek támadnak. Az első este leírásától feláll az ember hátán a szőr. Kollege rettegése és értetlensége ragadós, együtt remegünk vele a sarokban. Nem vártam filozófikus műre, ezért meglepett a folytatás. Piñol nem magyaráz, nem mond el konkrétan semmit, nem derül ki, ami az első pillanattól kezdve foglalkoztatja az olvasót, hogy kik ezek, honnan jöttek és hogy élnek. A hangsúly az ismeretlentől való félelmen van. Az emberi embertelenségen, hogy hogyan képes állatként tekinteni az ellenségre csak, hogy ne kelljen elszámolni a lelkiismeretével. Batis Caffónak is ezért kell meghalnia. Abban a pillanatban, hogy megadja magát Kollege elméletének nem bír azzal a tudattal tovább élni, hogy száz számra ölte őket.
A spanyol Robinzonád számtalan elemén átsüt az eredeti mű. A cölöpök készítése, a pénz, itt az irodalom elértéktelenedése, a majdnem öngyilkos merülés, a szolga, a kannibalizmus, napló bejegyzések, a napok elszámolása stb. . Egy valami volt, amitől minden alkalommal kirázott a hideg, a kabalababa bántalmazása. Tudom, hogy tudatos húzás volt, de akkor sem szívesen olvastam már xedszerre a dologról.
Ízlés kérdése és az enyém ilyen, ezért feltehetőleg több könyvnél is el fogom mondani, nem szeretem, ha sötét foltok maradnak. Itt pedig nem arra gondolok, hogy pár költői kérdés megválaszolatlan. Mindamellett egy igazi horrorra számítottam és nem az lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése