„Majd holnap behajtom rajtad azt a menetet szerelmem, de most először megmutatom, hogy én mit értek azon, hogy kemény.”
Az írónő Halhatatlanok alkonyat után c. sorozat első darabja, nálunk. Kresley Cole oldalának tanulsága szerint a könyvet külföldön megelőzte egy Playing easy to get című kötet, ami Myst szerelmi történetéről szól. Jelenleg 10 könyvből áll a sorozat, amiből itthon 5 jelent meg eddig.
Egy vallomással kell kezdenem: oda vagyok a romantikus ponyvákért! Csak az az egy kikötésem van, hogy legyen benne valami plusz, agyar, átalakulás, vér. Általában ezzel a szűkítéssel kizárom a szeretlek, te is szeretsz, de nem mondom el, de te se mondod el, jajj de szenvedek, jajj de szenvedsz „történetű” könyveket. A plusz misztikus szállal az írók rá vannak kényszerítve, hogy megalkossanak egy világot, aminek (kidolgozottságtól függően) leírása elveszi a helyet az elcsépelt frázisok ismételgetése elől. Na de persze így sem lehet kivédeni, hogy az ember valami igazán gyengével ne találkozzon. Az a baj, hogy aki nem szereti az ilyen típusú könyveket (direkt kerülöm az irodalom szót) annak hiába ragozom, hogy szemét és szemét között is van különbség, de gondolom, az nem is olvassa pont ennek a könyvnek a kritikáját.
Na de nézzük konkrétan, miről is beszélek…
Lachlain a vérfarkas király és Emmaline a vámpírvalkűr szerelme annyira sablonos és kidolgozatlan, hogy az már fáj. Egy kimerítő tízen húszon oldalas munkában tudnám csak részletesen kifejteni, hogy milyen kérdések merültek fel bennem, de talán mindenkinek jobb, ha csak azokkal hozakodom elő, amik szerintem a legnagyobb bakikhoz kapcsolódnak. Lachlain Párizs alatti katakombában sínylődik 200 éve, ősi ellenségei a vámpírok jóvoltából egy örökké lángoló tűzoszlop közepén. Ahogy megérzi párja illatát olyan elemi erő tör rá, amivel képes elszakítani a láncait és öncsonkítást végrehajtani. Most tényleg, az első percben nem volt kicsit több ereje, amikor még nem égett el milliószor? Eddig nem vitte rá a lélek, hogy levágja valamelyik testrészét inkább, mint az állandó halál? Jajj és elnézést kell kérnem, mert tudom ám a választ minden kérdésemre. Mert még ez idegesít nagyon, hogy minden ehhez az egy bugyuta válaszhoz vezet: … mert ő a társa, akit neki rendeltek. Ezzel el van intézve, ennyi. Aztán a vadállat kiszabadul és megtalálja a lányt, aki az ősellenség fajtájából való és hiába őrület, 200 év szenvedés, szinte úriemberként bánik vele. Tudom én, hogy gyorsan tanul a farkas, de a királyi többesről érdekes, hogy egy mondat után leszokik. Emma karaktere hát… Nála az lenne a lényeg, hogy a kisebbségi komplexusát leküzdve felnő ahhoz, hogy jó királynő legyen. Azonban talán a durcás hisztérika szerepétől is megszabadulhatna. 70 év alatt nem érintett férfit (az ok? akiket ismert, azokra inkább testvérként tekintett) és hát ennyi idő kellett ahhoz is, hogy a gyökerei felkutatására induljon. Igaz, eddig a széltől is óvták, mert senki nem tudhat a létezéséről, mint az utolsó női vámpír, de most elengedték főiskolára és hogy felfedezhesse a határait. Ennek oka megint csak az igaz szerelem, pontosabban a sorsfordító esemény, amit majd a kiruccanás alkalmával élhet át a jóslat szerint.
Az egyetlen izgalmas és határozottan jó rész az, amikor Emma megtalálja az apját és elbeszélgetnek. Bár, az őrületet ki lehetett volna egy fokkal jobban domborítani, de hát előfordulhat, hogy ez már csak az én kukacoskodásom. Inkább csak fásultnak és kegyetlennek tűnik, mint zavartnak. Az is kiderül, hogy mint mindenki, az apja is tud Emma létezéséről. Azt gondolom, úgy próbál igazi ellenszenvet kicsikarni Cole, hogy az apát érdektelennek állítja be. Csakhogy akkor minek kérdezi az elején a lányától, hogy az miért nem kereste meg eddig?
Talán kicsit még így is túlírtam a dolgot… a lényeg, hogy persze a végén minden jó, ha a vége jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése