Iain M. Banks - Ellentétek

„Sőt.”

Gyűjtési szenvedélyem Iain M. Banks műveire is kiterjed. Ez az utolsó könyv, ami megjelent tőle mostanáig és különösen tetszett. Ez lehet, amiatt volt, mert előtte rágtam magam át Taak látó történetén, azaz az előző könyvén, amiért kicsit sem voltam oda. Na de arról majd egy másik bejegyzésben, lássuk az Ellentéteket.

Az előhangban azonnal kiderül, hogy miért különleges a történet, mert nem is egy, hanem két sztorit fogunk olvasni, ami az elbeszélő szerint valahogy összefügg. Elmondása alapján ő ismerte a doktort, aki az egyik szál főszereplője. Gazdájának tett jelentések formájában, a király doktorához beépült fiatal segéd meséli el ezt a történetet. Egészen a könyv végéig nem derül ki, hogy kinek ír a fiú, ki a megbízója. Ez a megoldás különös ízt ad a szövegnek és Banks írói bravúrjának köszönhetően nem válik tőle nehézkéssé, erőltetetté. Miután az első fejezet körvonalazza Vosill, a női doktor helyzetét, I. Quience király kapcsolatát, megismerkedhetünk a másik főszereplővel is. DelHadd viszonylag frissen kormányzóvá lett UrLeyn hadvezér paranoiás testőre. A Bankstől megszokott lassúságot remekül kioltja a kettős történet. Mind a két főszereplő elérhetetlen szerelemért ácsingózik, Vossill a királyhoz vonzódik, DelHadd kormányzója egyik ágyasára, Perrund úrnőre vágyik. A testőr meséi külön történetet alkotnak a történetben, amik alapján megismerhetjük a főszereplők múltját, azzal a zavaró adalékkal, hogy egy mesének szánt átiratot olvasunk. Két látszólag külön álló történet fut egymás mellett, mégis sok az apró összefonódás. Abban viszont reménykedtem, hogy Vosill összejön a királlyal. Utána beláttam, hogy hülyeség volt, de hát a tanácsadó akkor is tanácsadó maradt volna. Szeretni így is szerette és nem hagyta rá a dolgokat. A király meg azért király, hogy bármit megtegyen. Az a problémám, hogy ha nem akarom lelőni a végén a poént, akkor szinte semmiről sem beszélhetek, hiszen minden a végső csattanót/kat készíti elő. Egy dolog még piszkált, amit elmesélhetek: DelHadd története nem kerek. Nincs vége egy bizonyos értelemben és ez fáj. Se filmben se könyvben se semmiben nem szeretem ezt a többit a Kedves Olvasóra/Nézőre bízom, csak álmodja meg. Elmesél egy történetet, akkor legyen benne annyi, hogy be is fejezi! Ez nem az én világom, hogy tudjam mi lesz, csak vendég vagyok! Szigorúan véve Vosillról sem tudunk meg minden lényeges információt és nincs egy határozott ponttal lezárva az ő útja sem, de ez kevésbé frusztrált.

Ja és még egy pozitívum, amivel külön kedvezett nekem Banks. A kor. Lehet, másik világ, de annyira szeretem, a királyokat és úrhölgyeket,az etikettet, meg a bálokat és a kínzókamrát, meg az ilyen köntösbe bújtatott kritikát. Tök jó!

Iain M. Banks – A száműző
Iain M. Banks – Anyag